A Valve csapata jó pár felkérést kapott a Team Fortress 2 közösségétől. Ezek közül az egyik az új fegyverek, illetve kiegészítők készítőinek szól. Elég nagy segítséget kapnak most ők, hogy tesztelhessék a saját munkájukat. Örömmel jelentik be az új item tesztelő rendszerüket, a múlt pénteken lett hozzáadva a játékhoz a béta verziója, de már páran kielemezték a TF2Wiki-nél. A Valve több információt szeretett volna adni erről a rendszerről, hát most megkapjuk ezt is.
Két lényeges lépés van az elején, amelyeket meg kell említeni:
Az MDL fájl felépítése
A tárgy tesztelése játékon belül
A tárgyak tesztelése az alábbiakban lesz leírva, viszont dolgoznak egy hasonló fajtájú teszt segédeszközön, ami segít majd az MDL fájlok elkészítésében. Annak a leírása akkor jön, ha már majdnem kész van.
Ha készen állunk az MDL fájlal és elhelyeztük a megfelelő könyvtárban a Team Fortress 2 mappákon belül, akkor indítsuk el a játékot.
A menüben hozzuk elő a console-t és bindeljük be azt, hogy "testitem". Ha ez megvan, akkor töltsük be a tesztelő mapot a "map item_test" paranccsal. Ezután válasszunk csapatot és egy kasztot és máris ott vagyunk a teszt mapon!
Amíg ezen a mapon tartózkodunk bármikor elő hozhatjuk a teszt képernyőt a bebindelt gombbal.
Egyszerre 4 tárgyat is tesztelhetünk, amelyeket magunk választhatunk ki az adott kaszthoz. Ha egy új fegyvert veszünk fel, akkor figyelnünk kell, hogy azt csak az arra rátermett kaszttal tudjuk használni, például egy shotgun-t csak a Soldier, a Pyro, a Heavy és az Engineer tud használni, különben nem fog működni az egész, a legtöbb fegyvert csak egy kaszt használja.
Nyomjuk meg az "Add" gombot, hogy kiválaszthassuk a tesztelni kívánt fegyvereket
Itt tudjuk kiválasztani az MDL fájlunkat, ha a tárgyunk egy Engineer-nek való item, akkor azt a 'tf\models\player\items\engineer' mappába kellene elhelyezni. Ha pedig egy all-class item, akkor a 'tf\models\player\items\all_class' mappába.
Vannak még egyéb kisebb beállítások itt, de ezekkel boldogulhatunk a mellékelt leírásokkal. Választhatunk ki színezést egy sapkára, hogy megnézzük hogyan is néz az ki. Ha egy all-class tárggyal van dolgunk és be akarjuk állítani azt, hogy hogyan álljon a kasztunkon az a bizonyos tárgy, akkor pipáljuk ki a 'Set Sequence to match player class' beállítást és kövessük az utasításokat.
Ha készen állunk a beállításokkal, akkor nyomjuk meg az 'Apply Test Items' gombot. Ha kipipálva hagytuk az 'Automatically add testing bots' részt, akkor a játék magától spawnol botokat a tesztre kiválasztott tárgyakkal felszerelve.
Más tippek:
Ha látni szeretnénk különböző animációk közben a tárgyakat, akkor használhatjuk a jobb oldalon levő 'Bot Control' panelt. Ha valamit meg szeretnénk változtatni itt, akkor bebindelhetünk egy másik parancsot, ami egy kisebb ablakot hoz elő, hogy irányítsuk a botokat. Ez a parancs pedig a 'testitem_botcontrols'.
Használhatjuk a mentés és betöltés teszt beállítást a gyors mentésekre és betöltésekre a könyebb munkamenet érdekében. A betöltés a legutóbbi mentett állapotot hozza elő.
A saját munkáink mellett a régi vagy éppen az új tárgyakat is tesztelhetjük, mivel hozzá vannak adva a jelenlegi használatban levő tárgyak is. A következő frissítésekben ezt a funkciót könnyebbé fogják tenni.
Ez a tesztelő funkció még egy korai szakaszban van, de vannak terveik arra, hogy hogyan fejlesszék különböző pontokon. Most adták ki, mivel úgy gondolták, hogy ez egy elég fontos része a játéknak és megkönnyíti azoknak a munkáját, akik szeretnek új tárgyakat kitalálni és természetesen szeretnék azokat viszont látni a játékban. Ha van valami észrevételünk ezzel a móddal kapcsolatban, akkor nyugodtan megírhatjuk a véleményünket ezen a LINKen.
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!