Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Team Fortress 2
TF2 Pályák
TF2 Demoman
TF2 Heavy
TF2 Medic
TF2 Pyro
TF2 Scout
TF2 Sniper
TF2 Soldier
TF2 Spy
TF2 GYIK
Team Fortress Classic
TFC GYIK
TFC Kasztok
TFC Pályák
TFC GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

Hamisított Core i7
03/10
szerda
20:45
Hamisított Core i7

Manapság már szinte mindenhol hamisítanak, illetve másolnak valamilyen árucikket a haszon reményében. Ez a hamisítás megjelent a processzoroknál is, ám ez nem új keletű, hiszen közel tíz éve bukkant fel először. Az USA-ban egy Core i7 920 típusú processzorvásárló nem épp azt kapta, amire számított. A vásárló mikor kinyitotta a drágán megvásárolt vadonat új processzorát, egy darab fémet kapott kézhez. Az Intel a hamisítványok létezését megerősítette, és feljelentést javasol.

A hamisítók igen csak feladták számunkra a leckét, hiszen csak a nagyon körültekintő vásárlóknak tűnhet fel az átverés, a csomagolást egy az egyben lemásolták. A gyártó évek óta azt tanácsolja az embereknek, hogy csak a hologrammal és egyéb biztonsági védjeggyel ellátott termékekért adjanak ki pénzt.

Első megtekintésre valóban úgy tűnhet, mintha valódi hologram lenne rajta, ám kiderül, hogy az csak egy ezüstfólia. A doboz és minden más papír valódi mása az eredetinek, a gyanúra rá lehet jönni pár nyomtatási hibából is, ami a doboz hátoldalán található. A szerelési útmutató pedig csak üres lapokból állnak. Egyelőre még nem tisztázott, hogy a hamisított Core i7-esekből valamennyi juthatott-e Európába is, éppen ezért fontos, hogy a vásárlók még nagyobb odafigyeléssel járjanak el.


Tovább olvasás
21 db
Megosztom
Cikkek
by IcE TeE
4.67
Bejelentkezés szükséges
27
Szavazat
27656
Olvasás
21
Hozzászólás
Új hozzászólás
1
huUnabomber
Rank
21
március 17, szerda 18:08
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Azért durva :D
 
xyLoMETAzoL
20
március 12, péntek 20:19
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
úgy is van.......
 
TomSPecial
huszdsoft
Rank
19
március 12, péntek 18:49
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Akkor elmondom a frankót nem az "Ecseri piacon" kell CPU-t venni! Nagyker, Kisker, olyan PC bolt ami régen létezik és esetleg több boltjuk van és nem pénzmosóbolt a gettóban!
Distributortól nem fog kamú CPU jönni!
Ez egy faszságos oltás... Volt 1 balf*sz aki be**opta!
no Para! Rebel Inside... akarom mondani Intel Inside! :P :D
Módosítva
március 12, péntek 18:50
 
szdsoft
0BKonrad
Rank
18
március 12, péntek 18:11
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
pffff
 
BKonrad
hugubor
Rank
17
március 11, csütörtök 21:12
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
:D uristen :D
 
gubor
hurebel
Rank
16
március 11, csütörtök 20:36
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
gery-nek igaza van, ki kell bontatni egyszerúen és kész aki nem teszi ezt akkor az is hülye -.-
 
rebel
hucsana
Rank
15
március 11, csütörtök 18:59
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
nekem is felrobbanna az agyam ha 60-at dobnék ki az ablakon, sajnos nem ugy van vele az ember h nem a szomszéd birinéninél  kér egyet és már kapja is fillérekért...
 
csana
huGlave
Rank
14
március 11, csütörtök 17:51
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Inkább csúnya átverés ez mint hamisítás ha 1 vasdarabot kaptak. Elég szánalmas mindenesetre.
 
Glave
huNLF_-
Rank
13
március 11, csütörtök 16:42
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
ÉLETED LEGYEN!
 
DISPLAYable
hupozitive
Rank
12
március 11, csütörtök 16:33
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Six #9 üzenetére
online punk se lenne jobb...
 
pozitive
11
március 11, csütörtök 15:35
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Szánalmasak az emberek........
 
geriahegyro
huHeineken
Rank
10
március 11, csütörtök 15:17
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
:Dvicces

 
Heineken
Six
Rank
9
március 11, csütörtök 14:40
Módosítás Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz rebel #8 üzenetére
menj aludni nyomorék online hungarista...
 
hurebel
Rank
8
március 11, csütörtök 14:12
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
zsidó ecik
 
rebel
huSagona
Rank
7
március 11, csütörtök 13:35
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
de érted, igy ulnek otthon és osszeneznek... te tudod mit kene csinalni? hamisitsunk i7-es procikat... és így OKÉ abban van a lóvé! :D kész! :D
 
Sagona
huJohnny
Rank
6
március 11, csütörtök 05:33
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Gery #5 üzenetére
Jól is teszed. Még a valódi doboz valódi tartalmával is előfordul, hogy nincsenek benne tartozékok, kiegyészítő elemek. Erről meg ne is beszéljünk.
 
Johnny
huGery
Rank
5
március 10, szerda 22:33
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Én ezért csinálom azt hogy ha valamilyen elektronikai terméket vásárlok akkor mindíg felbontatom a dobozt hogy tényleg az van-e benne aminek a dobozban kell lenni
 
Gery
huK0B4K^
Rank
4
március 10, szerda 22:08
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
valamibol meg kell élni XD
 
K0B4K^
huJaks
Rank
3
március 10, szerda 22:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Rawix #1 üzenetére
Gratulálok...
 
Jaks
hupozitive
Rank
2
március 10, szerda 21:25
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
azért nem ilyen komoly dolog ez nyugi :D élet a gépen túl van
 
pozitive
huRawix
Rank
1
március 10, szerda 21:22
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Szánalmas... Ezért halálbüntetést adnék az ilyen rohadtaknak. Kötél, gáz, golyó, méreginjekció ami kell, sőt C4 az ágya alá.
 
Rawix
Regisztráció
Steam Group Team Fortress Steam Group
382 tag | 99 Online | 29 játszik
Hogyan játszhatok?
TF2

//

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
84.2.39.235:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
10
Összes online látogató:
10

Gyik
Hogyan csináljunk konzolt?
A fő probléma megoldódik minden Steam játékkal játszó számára
Fórum
02/ 9 (22:44)
07/28 (11:35)
07/ 5 (13:36)
07/ 5 (13:25)
07/ 1 (22:33)
04/17 (10:42)
04/15 (13:27)
01/30 (17:01)
01/26 (22:01)
01/22 (09:45)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
17 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Hogy tetszik a Medieval Mode?
Egyszerűen nem bírok betelni vele!
Nem rossz, szeretem.
Hááát ja...
Inkább ne beszéljünk róla.
Nem próbáltam még.
36 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Eladó Counter-Strike...
gringostar
kedd, március 27. (09:33)
0
[Counter-Strike:...
gringostar
vasárnap, március 25. (20:36)
0
SEGÍTSÉG CoD5-ben!!!
xyLoMETAzoL
csütörtök, március 8. (13:59)
0
Megjelent az Ipad 3
DerDer
csütörtök, március 8. (00:08)
0
Tovább a dicsőség...
DISconnected
vasárnap, február 26. (15:24)
0
BLOG RSS
Letöltések
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
BECUP 2009 ADMIN...
Egyéb | 0.0M
4.2
ALL
Ventrilo 3.0.5
Kommunikáció | 3.2M
4.4
ALL
Teamspeak 2.0.33 upgrade...
Kommunikáció | 0.5M
4.6
ALL
Oldalfigyelő
1
12/03/27
ALL
1
Soon...
totalcs.hu
12/03/22
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: mohaa 3in1 | Forza | crysis wars | gta 3 | colin | cshun | steam account | randall | HEF | Kód | 2009-03 | cs1.6 | death | gta2 | phats | second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail
Network
378 online