1.Team YoYoTech
Az tavaszi/nyári szezont lezáró értékelésben még azt írtam, hogy „Eddig remek félév áll mögöttük és még egy ennél is jobb őszi/téli szezont produkálhatnak". Ezek után rögtön legyőzték a Dignitast az EMS 4 bámulatos döntőjében. Ugyanakkor, hasonlóan magasztos magasságban azóta nem jártak, nem mintha ezért ők lennének a hibásak.
Eseménytelen. Így lehetne leginkább jellemezni az ETF2L hatodik szezonjának első divízióját. Elméletben harmadikként lehetett végezni mindössze a LOL Team, a FakkelBrigade és az eSrael elleni győzelmekkel. Még egy döntetlen a Power Gaming ellenében, és máris biztosan megvan a bronzérem. A legérdekesebb dolog a YoYo veszekedése volt néhány finn tinédzserrel (Last resort)a pingek miatt. Marha unalmas. Ez a topcsapatok világa napjainkban.
Ezek a srácok mindenesetre megérdemlik a dicséretet. Sikerre éhesek maradtak, így ők lettek az elmúlt hat hónap legjobb csapata. Alig várom a Dignitas-YoYotech visszavágót az EMS 5 keretében.
Osztályzat: 5
2. Team Dignitas
Az a vicces, hogy a Dignitas körül csak akkor voltak problémák, amikor nem játszottak TF2-t. Az ETF2L utolsó fordulójában nem tudtak kiállni a LOL ellen, így megérdemelten elbukták azt a kört (ez volt az egyetlen vereségük a szezonban). Az EMS 5-ből pedig kizárták őket, mivel képtelenek voltak elolvasni a szabályzatot. Félre ne értsetek, semmi sem idegesít jobban, mintha egy admin nem tud rendesen angolul, de mivelhogy a Dignitas játékosai egy profi szervezetet képviselnek, akkor igazán vehetnék kicsit komolyabban a hobbijukat/munkájukat.
A legrosszabb az egész szituációval kapcsolatban az az, hogy az el Diablo's Brigade, amely a Dignitas kárára ment tovább az EMS play-offban, az nem is játszott utána. Le kellett volna igazolniuk az összes Diggy játékost, hogy az ő színeikben szerepeljenek a verseny további küzdelmei során. el Dignitas. Ez már valami lett volna.
Osztályzat: 5 alá
3. The Last Resort
Vallone egyike a legrosszabb csapatkapitányoknak. Az ő hozzáállása teljes egészében tükröződött az ETF2L-es meccseiken. A YoYotech ellen ugye ott volt a már említett vita a pingek ügyében. A Fakkelbrigade-mérkőzés előtt pedig nem volt igazán rugalmas akkor, amikor Looper (FB) munkája miatt kellett korábban kezdeni.
Szerencsére a játékuk levonja a figyelmet a gyerekes viselkedésük felől. Hymzi játékat nézni az egyik legjobb idptöltés a TF2-t figyelemmel követők számára, Hocz-nak kiemelkedő szezonja volt (azt javaslom nevezzük át Turbine-t ctf_hocz-nak), Paavi remek sorozatot produkált és az új arc Fluffy is nagy önbizalommal rendelkezik. Imádom ezeket a srácokat. Kivéve Vallone-t.
Osztályzat: 5 alá
4. Power Gaming
Kyynel jó Medic volt valaha egyáltalán? Vagy csak annak tűnt két olyan okosan játszó Soldier mellett, mint Moose és Punpu? Ezt nem tudom megválaszolni, de annyit mondhatok, hogy amit az i38-on művelt, az a legrosszabb Medic teljesítmény volt, amit az utóbbi időben láttam. Nagyon hamar nyomta el az übereket. Csodálom, mint ahogy Pure is kifejtette az ETF2L fórumán, hogy Kyynel-t még mindig ilyen sokra tartják. Talán itt az ideje, hogy a Power Gaming újabb változtatást hajtson végre, mert nem úgy működnek a dolgok náluk, ahogy kéne.
Wltrs és Vaxjo megszerzése ragyogó húzás volt. Wltrs képes arra, hogy megfordítsa a meccseket, Vaxjo pedig ideális társa. (A probléma az az, hogy azóta már mindketten az újjáalakult coolclan tagjai... - szerk.)
Tisztelem ezt a csapatot. Ők azon kevesek egyike, akik képesek valóban megizzasztani a Dignitast. Azonban frusztráló látni, ahogy szenvednek az eSrael legyőzésével Badlandsen. Továbbra is várom, hogy megtegyék a nagy lépést ahhoz, hogy nagyon jó csapattá váljanak.
Ne felejtsük el viszont, hogy fontos felállásbeli változásokon mennek át, Kyynel pedig valami vacak MMO rabja lett. Bár az online eredmények kiábrándíótak, megnyerték az i38-at, aminek tudata nagy bónusz lehet a Winter Assembly-n.
Osztályzat: 4
5. FakkelBrigade
Sokan eléggé sznob módjára viselkednek az FB-vel kapcsolatban, de én örülök, hogy van ez a laza csapat. Az utolsó hónapokban már jó eredményeket értek el. Ki gondolta volna, hogy van titkos taktikájuk Well-re?
Úgy tűnik, hogy végre megállapodtak egy felállásban, amivel elégedettek lehetnek. Egy egész csapatot lehetne építeni azokból a játékosokból, akiktől az utóbbi időben elköszöntek: Paaver (emptynoflow), Byte, Cook, Fragga, Animal és Jonni. Nos, igaz, talán Jonni-t ne vegyük ide. De értitek a felvetést.
A probléma ezekkel a srácokkal újfent az, hogy még mindig keveset gyakorolnak. Nagy kár, mert igazi élmény őket nézni játszani. Azt mondják, hogy nem vesznek részt további ESL kupákon, mert nem bírják az ottani adminokat. Ki az aki igen?
Szeretik hangoztatni, hogy ők az egyetlen topcsapat, amelynek tagjai rendelkeznek valós élettel. Akkor miért játszik a legtöbbjük heti 20 órát? Miért teszik priváttá a Steam-es profiljukat, ha nincs rejtegetnivalójuk? Csak kerítsetek egy war szervezőt, aki pontosan meg tudja mondani, hogy éppen milyen nap van, ne kérkedjetek azzal, hogy mennyi füvet szívtatok, vagy nem szívtatok és játsszatok.
Osztályzat: 4 alá
6. I Don't Know?
A második jele annak, hogy az elmúlt hat hónap elég gyér volt, az az, hogy az idk? Nem csinált semmi érdekeset. Sokra tartották őket a div2 megnyerése után, de Shintaz kiválásával lejtmenetbe váltottak.
A FakkelBrigade elleni csúnya vereség mindent elmond. Láttam a The Last Resort elleni meccsüket, és annak ellenére, hogy Reptile nem szerzett sok pontot, csak Granaryn nyertek, mert neki sikerült kivenni a játékból Hocz-ot (talán ez volt Hocz egyetlen rossz meccse). Amerikai beugrókra hagyatkoznak, mint Reptile és Pure, ami eszembe juttatja az Imperial szomorú, elkerülhetetlen hagyatékát (széthullás).
Van jó oldala is az egésznek. Night-nak egy kis időbe tellett az alkalmazkodás a div1-hez, de már nagyon gyorsan fejlődik. Ami még fontosabb, hogy Slick nagyon keményen dolgozik, hogy fejlesszék a csapatmunkát és, hogy a felállás kipofozásával 2010-ben már meghatározó csapat legyenek.
Osztályzat: 2
7. Rockit
Igen, döntetlent játszottak a Jagarna és a Paroxysm ellen, mégis valahogy megnyerték a divíziójukat. Nagyon jó csapatot hoztak össze. Depch megbízható Medic és taktikai érzéke is van. Jan kiváló Soldier, Dorkan pedig remek érv a FaN betiltása mellett.
Ez összességében egy remek félév volt számukra, kezdve azzal, hogy elverték a régi, német Rockit-ot ESL-en. Azóta hosszú utat tettek meg. Szép munka, srácok. Csak készüljetek fel a még keményebb munkára, hogy bármi sikert érhessetek el a div1-ben.
Osztályzat: 4
8. R@ts
Jöhetnétek azzal, hogy a R@ts elbukott a két igazán fontos próbán az elmúlt hónapokban. Először is, ugyan tettek érte, hogy megnyerjék a divíziójukat a Blight előtt, de sokkal nagyobb különbségnek kellett volna lennie. Aztán az ESL-en a Rockit ütötte ki őket.
Elbűvölő társaság, mindenesetre. Izgatottan várom, hogy a div1-es szereplésüket. Habár nem tetszett, ahogy csináltak, jó látni, a fejlődésük érdekében felvették Thy-t. Ha elszántak ahhoz, hogy eleget gyakoroljanak, akkor még akár veszélyt is jelenthetnek a legjobbakra. Ha valamivel többet játszottak volna, akkor még jobb osztályzatot is érdemelnének.
Osztályzat: 3
9. Blight Gaming
Nem sokat lehet mondani róluk, azon túl, hogy mekkora szívvel játszottak a R@ts ellen Granary-n (ez számomra egyike a szezon legjobb meccseinek). Legalább döntetlent kellett volna elérniük Gravelpiten is, figyelembe véve, hogy mennyire szeretik azt a pályát. Ha az összejött volna, akkor ők a div2A győztesei.
Az ESL-en begyűjtött default winek kissé megváltoztatják a statjaikat. Ha azokat a meccseket megnyerik, vagy csak döntetlent játszanak, akkor máris a R@ts elé sorolhattuk volna őket. Különösen akkor, ha az EMS-en a Rockit ellenében is diadalmaskodnak.
A felállásuk div1-es tapasztalatokkal teli, és addig, amíg el nem buknak az első akadályban, mindenféleképpen figyelni kell rájuk. Perry azt mondja, hogy őrült módjára fognak készülni a Winter Assembly-re.
Osztályzat: 3
10. Monster Munch
Dunc új csapatát tettem volna ide, csak a hírnév alapján, de végül a Monster Munch került be tizedikként.
Nem érdekel, hogy egy furcsa pályán játszanak, egy furcsa egy estés kupán, rosszul megtervezett és nem igazán tesztelt fegyverekkel, ha tönkreverik a LOL Team-et. Hozzátéve, hogy szoros vereségeket értek el a legjobbak ellene, akkor ennyi elég is, hogy a tízedik legérdekesebb csapat legyenek az elmúlt félév alapján.
Már most az egyik legagresszívabb csapat az övék, és rájuk van írva, hogy az első divízióba valók. Talán joske lesz a TF2 megmentője. Várjuk 2010-t.
Osztályzat: befejezetlen
(A csapatok részletes eredményeit megtaláljátok az eredeti cikkben.)