Vegyük úgy, hogy nem barlangban élsz, így tudod, hogy háborút indítottak. A harcmező megtelt, hogy az utált ellenséget megöljék, bár nem mindenki érzett ugyanígy. Mondjuk ki kereken, nem mindenkinek a Demoman vagy a Soldier a legtöbbet játszott kasztja. Mégis, ez a háború hatással volt mindegyikőnkre
Akárki mondta, hogy a háború sosem változik, tévedett. Ez a háború megváltoztatta a teljes játékot. Minden csapat csak Demoman-ből és Soldier-ből áll (habár a balansz a Soldier-ek felé húz). Hacsak nem úgy tervezed a játékot, hogy ezzel a két kaszttal játszotok, akkor a játékot kicsit másnak találod, mikor kasztot váltasz a többi hét kaszt egyikére.
Vágjunk is bele: először is nézzük meg, a csapatokat hogyan befolyásolja a Soldierek és Demoman-ek számának hirtelen megugrása, anélkül, hogy bárki is panaszkodna a spam miatt. Eddig, a Demoman és a Soldier nem volt ennyire játszott, a legtöbb játékost csak irritálta. Most hirtelenjében minden megváltozott, a csapatok megtalálták a saját elosztásukat, jobb az egyensúly az offenzív és a defenzív kasztok között, a harmadik Spy inkább harmadik Soldier lesz. Ezzel a játék még kihívóbb lesz, és a csapatokon kevésbé mennek át, hála a játékosok „újítás? próbáljuk meg" kedvének. Reméljük, ez megmarad még sokáig, a két kaszt új játékfegyvereinek köszönhetően.
Medic Rendkívül nyilvánvaló, hogy a szadista németeknek miért van jókedvük. Majdnem mindenki egy értékes pocket, legyen Demo vagy Soldier. Talán ez a legjobb alkalom, hogy hogy hozd a KritzKrieg-et és az ellenfelet elárasszátok krites robbanásokkal. Van ennél jobb alkalom megszerezni az ehhez kapcsolódó assist achievementet?
Érezted már úgy, hogy te viszed a hátadon a csapatot?
Az okos Medic nem foglal állást, inkább segíti a csapatát, váltva a Demo és a Soldier pajtások között, attól függően, hogy a csapatnak védenie vagy támadnia kell inkább. Nagyon jól szórakozhatsz, szóval élvezd.
Pyro Ez a háború egy nagyon jó lehetőségnek látszik a Pyro számára, és úgy hallottam, hogy ez egy remek alkalom lesz, hogy gyakorold a visszafújásokat. De ez nem egy biztos feltevés; Ezt valószínűleg ugyanaz mondta, aki azt is mondta, hogy a hamarosan ideérő cunami tökéletes lehetőséget nyújt a szörfözés megtanulásához. Az airblast nem könnyű, ráadásul több rakéta és bomba fog feléd szállni, ez pedig nem azt jelenti, hogy jobb leszel a visszaküldésükben. Inkább azt, hogy megsemmisítenek újra és újra. Viszont ha már némiképp tudsz vele játszani, ellehetsz, akár túl is élheted.
Kérdezd meg bármelyik Pyro-t: jobb nyugodt hullámokon szörfölni
De emlékezz, a Soldier halálos lehet, ha közel merészkedsz, a sok életüknek és a splash damage-nek köszönhetően. A Demo már más tészta, ha közelébe kerülsz, könnyű célpontot nyújt, bár a megközelítése más kérdés. A játék nyitja az okos játék.
Engineer Szegény társ, ha jó vagy Engineerként, a mostani időszak kicsit nehezebb lesz. Nem kell zseninek lenni, hogy rájöjj, azok a Soldierek és Demomanek az építkezést most még trükkösebbé teszik. Itt az idő megtanulni a ninjaneering-et és ha nem működik, nyugodtan csatlakozz az egyik félhez és reménykedj, hogy Karácsonykor mindennek vége.
Ideje új munka után nézni.
Heavy A Heavy is egy rossz választás lehet erre az időre, lásd Engineer. Ráadásul a baráti Medic is inkább egy sokkal pusztítóbb játékossal megy . Ennyi robbanékony kaszttal szemben nehéz lesz az életben maradás, de a kulcs az, hogy megpróbálj úgy menni, hogy azért elég nagy sebzést okozz, és ezt némi időre biztosítja is a nagy életed, és talán elgondolkodsz a szendvicsen is, jó lesz kicsit hátravonulni időközben, és elmajszolni egyet, majd újult erővel újra támadni.
Scout Első ránézésre úgy tűnik, a Scout életvitele nem változott sokat, de ez attól függ, milyen szempontból nézzük, és így talán újra akarod gondolni az álláspontod. A rengeteg sok életerejű kaszt a pályán még rizikósabbá teszi a Scout életét, miután észrevett a Medic, ezután már csak azt fogod látni, hogy 3 rakéta repül feléd. Még mindig te vagy a legjobb a kószáló ellenfelek leszedésében, különösen egy magányos Demoman vagy Soldier esetében, ha ügyesen tudod kerülgetni a testközeli rakétákat. Az Engineer-ek száma megcsappant, ezzel kicsit megnőtt a területed, és jobban tudsz figyelni a másik csapat Demoman-einek sticky-csapdáira.
Nézd úgy, hogy egy célpont gazdag körítéssel.
Spy Lassú kasztok, és ezért könnyű az álca kiválasztása. A kémek olyan halálosak maradtak, amilyenek voltak, és most sokkal könnyebben játszhatnak „hit and hide" taktikát, mert gyorsabb a „divatos" kasztoknál. A backstab sorozatok könnyebben kivitelezhetők egy lassan mozgó csapatnál, még ha észre is vettek a harc közepén és tudod, hogy nem lesz szép halálod. Hacsak nem a Dead ringer-t használod, hogy becsapd őket, majd vissza a célpontokhoz.
Sniper Végül, aki azt mondaná, hogy a Sniper csatái sem változtak, tévedne. Nála is érvényesek a Spy előnyei: lassan mozgó és nagyfejű célpontok és egy ellenséges csapatnál, ahol olyan kasztok vannak, amik nem igazán tudják megközelíteni, a Sniper tovább tud életben maradni.
Szóval ennyi. Edwin Starr tévedett, a háború csak egyvalamire jó: összességében a TF2 kicsit fejlődött, és kihívóbbá vált mindannyiuk számára. Vegyél egy friss levegőt és keverd fel a dolgokat, a csapatod értékelni fogja.
ez minden eggyes updatenél igy van h csak az adott kasztal megy mindenki ameikhez épp kijött az update.....ezellen nem tudunk tul sok mindent tenni a class limiten kivül...szal...
de ha már igy az updatek szoban forognak...kiváncsil eszek mi lessz ha elfogynak az updatelhetö kasztok :)
Jók lennének ezek a háborúk, úgy is ha a kaszt nem kap új fegyvert. Nekem nagyon tetszett :D fillinges volt :D 2forton sípázni a legjobb volt a háború alatt.
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!