Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Team Fortress 2
TF2 Pályák
TF2 Demoman
TF2 Heavy
TF2 Medic
TF2 Pyro
TF2 Scout
TF2 Sniper
TF2 Soldier
TF2 Spy
TF2 GYIK
Team Fortress Classic
TFC GYIK
TFC Kasztok
TFC Pályák
TFC GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

Close Combat Kit
12/15
kedd
08:27

Megígértem magamnak, hogy ebből az updateből kimaradok, mert úgyis csak már előre lehúznám a egészet. De nem megy, mivel kénytelen vagyok beszámolni a legújabb fejeleményről. A Demoman megkapta az első két update fegyverét, annak ellenére, hogy majdnem kétszáz-ezerrel több félszemű vesztette életét a háborúban, mint zsoldos. Node mivel is próbálják "fokozni" a játékélményt a fejlesztők. Visszarepítenek minket a középkorba! Vagyis csak próbálnak. Az update első két új fegyvere: az Eyelander és a Chargin' Targe.

Nézzük először a kardot. Nos ez egy szép nagy kard, amellyel a kor harcosai képesek voltak a 8-10 suhintás/perc támadási sebességre, mivel a kard nagy, nehéz és nehezen irányítható. Tehát elég praktikus volt, ha az ember pancélban, ne adj isten lovon tudta megközelíteni a harcmezőt. Látta valaki a Rettenthetetlen című filmet? Nos abban a skótoknak nem nagyon volt ilyen fegyverzete emlékeim szerint. De, hogy fokozzák a zavart, a kard ráadásult damaszkolt pengével van felvértezve. És ez miért fura? Mert ez a török (és/vagy japán) eredetű technológia nem volt túl elterjedt a skót felföldön. De ez van, van nekünk ez a hatalmas nagy kardunk (a jó öreg rumosüveg helyett), amely a legnagyobb közel és távol a vidéken. Amely, hogy ne legyen a történetnek happy end-je, belecsíp a Demoman amúgysem túl kövér hp mennyiségébe. Tehát közelharci fegyverhez alacsonyabb hp. Brilliáns logika! Ellenben ha sikerül vele valakinek elvágni a torkát vagy lefejezni (ez nem egészen derül ki a szövegből), akkor kapunk némi többlet életpontot és megnő a sebességünk, egészen négy darab ilyen jellegű halál okozásáig, aholis tetőzik ez a képesség és elérjük a maximum életet és sebességet. Hasonlóan a Pyro update baltájához ez a fegyver sem képes önmagában kritikus sebzést okozni. Ehhez kell a másik fegyver is. Mellesleg fejlevágás? Át kéne gondolni a 16+ karikát a dobozon...

De még csak most jön a java! A második fegyver ehhez kapcsolódóan egy pajzs. Elég csapzott darab, de ez a kisebbik gond. A nagyobb gond, hogy a jó öreg sticky vetőt kell érte feládozni. A sticky vetőt! Most őszintén, megcsinálták a spyro és a mediscout után a felszemű Scoutot? Mivel a gránátvetővel nem lesz a kaszt túl hatékony publicon, waron pedig "inkább gyere pyroval, te idióta" felszólítást intézhetünk a csapat demomanéhez. Szóval senki nem fogja használni, csak addig míg szokás szerint szépen lefarmolja az achievementeket, ezzel növelve virtuális rajságát. De tudva az ETF2L hozzáállását az update kérdésekhez valószínűleg tiltva nem lesz, még annak ellenére sem, hogy milyen extra tulajdonságokat kap tőle a jó öreg skót barátunk. A jó öreg Pyrótól 50%-kal kevesebb tűzsebzést szenvedhetünk el, sőt emellett 65%-kal kevesebb sebzést szenvedünk el a közeli vagy nem épp oly közeli robbanásoktól! De ez még mindig nem elég, hiszen a pajzs működhet mint közelharci fegyver is! Tehát a Valve megoldotta, hogy egy taktikai kasztból III. Kolompár Lakatos Rambó Sandokánt csinál. Ha kicsit lendítünk a pajzson és eltaláljuk vele az ellent, az biza kap egy mini-critet, de ha teljes erőnkből meglendítjük, akkor bizony egy teljes értékű, garantált krit lesz a delikvens jutalma. De itt még mindig nincs vége a listának! Ugyanis van egy képességünk is, amely segítségével a jó öreg skót dupla-stickys repülés helyett a Scoutot lefutva megindul felénk és bizony a pajzs segítségével ellök (ennek konkrét menete még nem világos) és a rajta található dárdahegy segítségével pedig sebez még ráadásban.

Tehát ez lenne a Demoman első két fegyvere, amellyel sikerült ismét a játékot "megújítani". Lényegileg - hála istennek - a warok képe nem fog változni és ez a lényeg, hiszen a stickyjumphoz kell a hp, azt meg elvenné a kard, a pajzs pedig magát a stickyt venné el, így újabb két "hasznos" fegyver. Epekedve várjuk a következő napot! Vagy mégsem?


97 db
Megosztom
Frissítések
by The_BuNFi
Új hozzászólás
2
1
huzsmb13
Rank
96
március 5, péntek 09:15
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
96!
 
zsmb13
huollo
Rank
95
december 20, vasárnap 18:41
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
95 ^^
 
ollo
huHorac
Rank
94
december 16, szerda 22:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Csak meglesz a 100 komment a végére...
Módosítva
december 16, szerda 22:35
 
Horac
93
december 16, szerda 18:47
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
én nem warozok, velem mi lesz? cseréljek játékot mert egy fps-ből hack'n'slash-t csinálnak?
 
TomSPecial
92
december 16, szerda 18:38
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Hja, + meg lehetet volna esetleg nagyobb sebzésű sticky, de csak 6darabos, viszont egyben cserélhető tárban... mondjuk ienek helyett-.-
 
SchumiBácsi
0ADmiral
Rank
91
december 16, szerda 17:36
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Én igazat szólva többet vártam mint egy kardot és pajzsot. Valami olyat aminek tényleg közevan a DEMO!! man-hez. Meg azt is kijavíhatták volna már, hogy a demo garánát vetőjében 6 cső van mégis 4 gránátot lő.
 
ADmiral
huHyde*.*
Rank
90
december 16, szerda 07:27
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Jajaj ,de szerintem optimistán kell hozzá álni! ETF2L vszeg úgy is kitiltja a kardot v nem lesz érdemes használni waron,viszont PUBon berobbansz középre 1 sprintelő 1ből szedő hohér néger titánnal és legyakod az egészet, na az Fun.+Ha még haverod überel úgy az igazi :D (előre is kössz Belzo:P)
 
Hyde *.*
89
december 16, szerda 05:41
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
solly első fegyver már elsőre is értelmesebbnek skillesebnek látszik mint ez a két demo csattogós lepke szintű izé
 
parafaHuGó
88
december 16, szerda 00:12
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
fail
 
vEN0M• / akkozen`
87
december 15, kedd 23:01
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
kurva jó cikk xDDDDD nem-nem nem sérült.... köszönöm ezekután nem kérek a második napból....
 
TomSPecial
0Rics
Rank
86
december 15, kedd 22:19
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
OKé meg lesz jóéjtSmile
 
Rics
85
december 15, kedd 22:15
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Rics #84 üzenetére
Rendben!
Nincs más dolgod mint, hogy kapcsolódj a hozzád legjobban eső szerverhez, és élvezd a játékot...
Joccakát ˇˇ

 
SchumiBácsi
0Rics
Rank
84
december 15, kedd 22:01
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SchumiBácsi #83 üzenetére
Nem vagyok hülye, felfogtam,hogy mit irtál és tiszteletben tartom a véleményed,csak én máshogy látom a dolgokat.) ennyi
 
Rics
83
december 15, kedd 21:56
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Rics #81 üzenetére
Énis sajnállak hogy nem fogtad fel a mondandómat ;)
 
SchumiBácsi
82
december 15, kedd 21:53
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Még csak annyit szeretnék hozzáfüzni hogy úgy megnéznék most két szervert egymás melett:
egy TotálÚJ-at és TotálRÉGIT.  D
Kiváncsi volnék arra hol alakulna ki jobb színvonal, úgy játék mint közösség terén...
 
SchumiBácsi
0Rics
Rank
81
december 15, kedd 21:52
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SchumiBácsi #80 üzenetére
Hát, ha egy update miatt,(ami még ki se jött) számodra vége a játék,akkor csak sajnálni tudlak.
No offense
 
Rics
80
december 15, kedd 21:46
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Részemröl a játéknak VÉGE.
HL2:DM-el foglalkoztak volna a TF2-höz képest csak 1%-ával anno...
Ez nem UPDATE hanem olyasvalami amire nemtalálni szavakat.
Egy olyan addon ez, amely a magamfajta és több "öregebb" gamerben biztosan gyomorforgató jelenségeket produkál, amikor eszünkbe jut hogy miböl lett, mivé ez a játék...
Nem ÉRDEKEL az "ifjabb" tábor véleménye: 3éves volt a HL2DM amikor elkezdtem s, egydarab látványos újjításról nem tudok, mégis kitartott 2évig nagyjábol, mert van akit megfog az adott stilus van akit nem. Ennél ugyanaz lett volna a helyzet csak másképp alakult mert a valve időnként mert nem rendszeresen más szintre "emelte" a játékot. Emlékezetem szerint anno nemvolt ekkora hajcihő, ezek a "modern" mai újjítások végterméke szvsz egyszerüen nem illenek a TF2 univerzumba, egyszerűen rombolják azt az élményt, amit a magamféle "örekrókák" annak idején a TF2-ben megszerettek. Az "ifjabbaknak" meg azértjó, mert lényegében fogalmuk sincs milyen volt ezelőtt. Ha annyira sok energia áll rendelkezésre a valve-nél akkor mégis a HL2 EP3-al mire VÁRNAK? Holvan a féléves folytatások/megjelenések?
HL3?? Ugyanmá'! 2020-ra kijön??
Módosítva
december 15, kedd 21:48
 
SchumiBácsi
huThe_BuNFi
Rank
79
december 15, kedd 21:43
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SEGA #75 üzenetére
ébredj fel, bilibe lóg a kezed :)
 
The_BuNFi
78
december 15, kedd 21:18
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz SEGA #75 üzenetére
gagyi lenne :(
 
KeSpErTiVe
77
december 15, kedd 21:15
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
"first post -Fckung gay!
second post: go away!"
http://www.youtube.com/watch?v=_QyYaPWasos
Módosítva
december 15, kedd 21:18
 
AthemilTheOne
hukappan
Rank
76
december 15, kedd 21:11
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Kedves vmiki!
Én meglehetősen szépen szóltam hozzád, illetve feltételeztem némi értelmet a túloldalt, mint kiderült tévesen. Puboljon valaki, de ha egy beszűkült agyú senki azt már télleg nem igazán tolerálom... ( énse értem el semmit, de úgy érzem többet, mint pl. vmiki). Bunfihoz képest újat gondolom nem mondtam, nem is lehet, ez a helyzet. És nem kell senkit se oltogatni mer más a véleménye. Ha neked teccik az update sajnálom, ez van, attól még nem törvényszerű, hogy énis jópofát vágjak hozzá...
 
kappan
0SEGA
Rank
75
december 15, kedd 21:06
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Gondoljátok el a tfet sandman, backburner, jarate, bonk, natascha meg huntsman nélkül.
Hümme hümme...
Annyi hogy pár hülyegyerek nem venné meg a nyilak, kardok meg palyzsok miatt.
 
SEGA
74
december 15, kedd 21:04
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
el kellene küldeni az emberkéke training mapokra/szerverekre h pl a pyro se egy linerális ember kezébe kerüljön, meg elszaporodtak a sandmanes scoutok( igaz csak 1 pipe és halottak), ha mondjuk a huntsmanen dolgoznának h ne 120 hp legyen a testlövés nocharge-val hanem csak 80 akkor azzal is megbékélnék( jólvan én is huntsmanezek de csak a taunt miatt :P). Pubra meg azt gondolom kell pár adminsággal rendelkező vén róka/medve/sutyi aki néha megmondja h mit kelene csinálni, fogd vissza magad és van annyira laza h lehet vele röhögni. szerintem a pub az olyan mint egy óvoda ahol kiengedik a gyerekeket játszani. a nagyobbak meg mennek a parkba vagánykodni/warozni h felmérjék egymás erejét és hogy jobbak legyenek. az új játékszereket lehet hogy pár komolyabb ember is előveszi komolyabb megmérettetésekben de akkor tanuljunk meg kijátszani azt. Pl a huntsmannél mindenki belefutott hogy ha úgyse talál el, és 12 lövés az volt minimum -1400 hp az ellenfél csapatának mert mind betalált. azt mondom el kell fogadni, hozzá kell szokni Peace
 
AthemilTheOne
0LoGiii
Rank
73
december 15, kedd 20:24
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Akik csak úgy leszarozzák az updateket, így komolyabb gondolkodás nélkül, azokkal egész biztos, hogy nem fogok sose egyet érteni. Eddig sztem nem jött még ki olyan fegyver akármelyik kaszthoz is, ami ne lett volna hasznos valamilyen helyzetben, csak némelyik nem olyan gyakran. Persze a sandman és a backburner helyett én is kitalálnék valami mást, de igenis örüljünk az updateknek. Ha pubon zavar, hogy szar lett az új dolog és folyton szopsz miatta ott, akkor elég sok szerver van, vagy ne pubolj, de eléggé túlzás az, hogy mindenhol anyázzák a jó játékost, mindenki sandmanezik és combat medicel, stb...

valamit még akartam írni, csak elfelejtettem, de nem is érdekel már, a hosszú értelmetlen körmondatokért bocs :D
Módosítva
december 15, kedd 20:29
 
LoGiii
0Rics
Rank
72
december 15, kedd 20:13
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz parej #70 üzenetére
Igen és a fiatalok átveszik az uralamat és világvége lesz  az updatek miattCool
Módosítva
december 15, kedd 20:14
 
Rics
huPityubaa
Rank
71
december 15, kedd 20:11
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Milyen szép lenne a világ, ha egyszer mindenki belátná a tévedéseit, és megegyezhetnénk. És ezt akár ma is megtehetnénk. De sajnos csak ábránd marad...
 
Pityubaa
0parej
Rank
70
december 15, kedd 20:06
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
jézusisten. nem is igazán az updatekkel van gondom, fun az egész, és egy idő múlva úgyis megszokod. de ez már nevetséges. most vizsgaidőszak alatt végre lesz időm felhozni a gépemet pestre, hogy megmutassam a játékot szobatársaimnak, amiről már annyit áradoztam azelőtt. szorgalmi időszakban nem is igazán volt időm vele játszani. amikor nemrég felmentem a szeróra, amin mint kiderült, a 16 év volt a maximum. vajon én öregedek ki ebből a játékból, vagy a kommüniti lesz egyre fiatalabb? vajon az updateek miatt fiatalodik a játék? az 'öregek' ennyire cikinek tartják már a tf-et? sajnos most már én is tartok attól, hogy a szobatársaim ki fognak röhögni. a cikkből mellesleg árad a jó öreg bunfiológia, a különbség hogy már-már kezdek egyetérteni vele.
 
parej
huThe_BuNFi
Rank
69
december 15, kedd 20:05
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
nem hinném, hogy folyamatosan csak ugatna. A valve ötletei HAGYNAK némi kívánnivalót maguk után, hiszen a kasztok eredeti alapkoncepicója némi csiszolgatás után elég kiforrott lett. és ezt sajnos egyre jobban megkavarják az updatekkel és nem a jó irányban általában.

lenézni a public játékost? kezdjük már unni, hogy femegyünk publicra játszunk, funolunk és akkor mindig véletlenül a kurva anyánk forog a levegőben vagy névrekémkedéssel akarnak minket elűzni és azért mert nem vagyok a hlstatx-en fasza helyen már le lehet minket n00bozni. szóval át kellene egy kicsit gondolni a dolgokat. mert szerintem ha valaki aki keresztbe-hosszába lepakol bármilyen kaszttal, akkor az talán jobban ért a játékhoz.

vmiki88: NINCS balance a játékban. de remélem rám nem mondod, hogy hazudok...
Módosítva
december 15, kedd 20:06
 
The_BuNFi
hufpeter
Rank
68
december 15, kedd 20:03
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
szerk: bocsi ezt rossz helyre írtam... lassan már pirates vikings and knights lesz a tf-ből, mondjuk azt szerettem, de ez érdekes :D
Módosítva
december 15, kedd 20:05
 
fpeter
huvmiki88
Rank
67
december 15, kedd 20:00
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz kappan #56 üzenetére
ha magadra veszed.
Mert mindent leugatsz, azért, bármilyen ötletet találnak ki a VAlve-nál a srácok, te állandóan ráugrasz és elkezded marcangolni, meg valamilyen összeesküvés elméletet fonogatsz, ja és lenézed a pubos játékosokat.

és ne mond, hogy nincs ballansz a játékban az updatek után, mert akkor simán hazudsz.
Ha lenne valami rendellenesség, akkor javítják.
Módosítva
december 15, kedd 20:01
 
vmiki88
huanyMmal
Rank
66
december 15, kedd 19:55
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
TF2BORDERLANDS, vagy combat demoval az élen mennek tankolni gullywash instára az emberek, ahol bunfiboss-t kell megrapelni, és a jutalom érte peidg egy Thomas Magnum set.
 
anyMmal
huLacza
Rank
65
december 15, kedd 19:51
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz kappan #62 üzenetére
ebben igazad van,de mondjuk téged miért zavarna mert más használja,azért elég jol kivannak ezek balaszolva,amit ha esetleg javitani kel akkor javitják
 
Lacza
hudimi
Rank
64
december 15, kedd 19:50
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz King LeE #59 üzenetére
azér nyomjon le előtte egy féldecit meg készítsen be egy levél szívgyógyszert, utánna azér nagy baj mán nem lehet

a fegyverekről nekem speciel *hatásszünet* ő jutott eszembe:


Módosítva
december 15, kedd 19:53
 
dimi
0Rics
Rank
63
december 15, kedd 19:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
FLATZERO--jaja
King LeE--Nem tudom nekem nincs bajom az ogc szerverével
 
Rics
hukappan
Rank
62
december 15, kedd 19:28
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Lacza #61 üzenetére
Sajna nincsenek olyan szerverek ahol egyes updates fegyók tiltva vannak , ha lenne rá lehetőség valószínű énse írogatnék itt hozzászólásokat...
 
kappan
huLacza
Rank
61
december 15, kedd 19:24
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz King LeE #59 üzenetére
1. nem kel magyar szervern játszani 2.mindki maga dönti el hol akar játszani és ha baja van vele akor szépen elmegy máshova 3. akinek nem tetszik nem kell megenni,nem kötelzö használni semmit,és mivel ingyen van itt egy kis mondás: ajándék lonak ne nézd a fogát ugye milyan igazak voltak a nagy öregjeink,egy normlis flenöt ember akkot röhögne azon hogy egy fegyver miat szökik fel valakiben a vérnyomás,hoyg csak na...
 
Lacza
hukappan
Rank
60
december 15, kedd 19:19
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Én sose mondtam h mindenki legyen pro, meg warozzon, sőt megértem azokat, akik casual playerek, csupán az zavar , hogy az ő ízlésük szerint alakulnak mostanság az updatek >.<
 
kappan
huKing LeE
Rank
59
december 15, kedd 19:16
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Belkar #54 üzenetére
Akkor nyugodtan menj föl pölö OGC-re és nézd meg milyen élvezetes..
 
King LeE
atFLATZERØ
Rank
58
december 15, kedd 19:14
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Itt mindenkinek a spy meg a soldier jön be bakker. Azok talán különbek mint a demo v a pyro? Már lassan mindent lefikáztok. Az volt hülye aki elsőként találta ki hogy a tf2 jó lesz sport játéknak, hát hol éltek ti? Hl2Dm-be a nagy soldier fanokat úgy le rpg n00bolnák h csak úgy zörrenne arról nem is beszélve hogy jobb helyeken szó nélkül banolnának. Mitől féltek, hogy gyorsabb lesz a demo a scoutnál? Ti tényleg pc függő izék vagytok. Úgy megy ezen a vita mintha életek múlnának rajta, menjetek el munkát keresni.
 
FLATZERØ
0SEGA
Rank
57
december 15, kedd 19:04
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Az egész egy nagy fos a scouttól kezdve
 
SEGA
hukappan
Rank
56
december 15, kedd 18:41
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz vmiki88 #55 üzenetére
(Magamra veszem, én már csak ilyen vagyok.)
De ha már télleg úgy gondolod, hogy leszólsz, akkor mondd meg, hogy miért...
 
kappan
huvmiki88
Rank
55
december 15, kedd 18:30
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
ezaz a warozó nyomorult prok megint ugatnak az összes fórumon.

Szerintem rohadt jó ötlet, mivel a skót klánoknak elég sok fegyverünk van a kastélyukban.
 
vmiki88
huBelkar
Rank
54
december 15, kedd 18:16
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
tökéletesen egyetértek a #3 hozzászólással a másik dolog pedig: elég sokat játszok pubon és nem értem mi bajotok van vele? szerintem tök normális playerek vannak többségében és a játék is élvezhető bár azt hozzá kell tenni hogy magyar szerveren még egyszer sem játszottam...
 
Belkar
53
december 15, kedd 18:04
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
szerintem is tök jó lesz
 
KeSpErTiVe
huCsokis
Rank
52
december 15, kedd 18:02
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Kissé fura ez a kard és a pajzs a demo-nak. Azt hittem, hogy köze lesz az adott kaszthoz a kapott "fegyvereknek" (pl. időzített bomba vagy mit tudom én), de tévedtem. Igaz, már a csipának is fura volt a pisi. Vajon mit fog ezek után kapni a Soldier? Rugós lábakat, hogy még rakéta se fogyjon?! Fura. Egyébként fun játékos vagyok, de ez azért engem is zavar (annak ellenére, hogy lehet mégis jó lesz játék közben).
 
Csokis
huslamhun
Rank
51
december 15, kedd 18:01
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
ez nagy lesz
 
slamhun
50
december 15, kedd 17:36
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Soldier bá fog kapni egy kis szoknyát ami lehetővé teszi hogy a demomen kiszabadítsa a sárkány fogságából
Módosítva
december 15, kedd 17:37
 
bencerozsa
49
december 15, kedd 17:26
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
III. Kolompár Lakatos Rambó Sandokán xD még mindíg ezen röhögök.Amúgy kappan hozzászólása nagyon megfogott de Minisun-éban is van valami igazság. Már csak a soldier fegyvereire leszek kíváncsi.
 
Matthew911
hukappan
Rank
48
december 15, kedd 16:43
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Minisun #47 üzenetére
Ebben teljes mértékben igazad van, de a 65 %os explosive damage resistance már magában egy elég érdekes adat...
 
kappan
huMinisun
Rank
47
december 15, kedd 16:40
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
"Jogos az, hogy énis látatlanban mondok róla vélemény, meg ha nem teccik akkor szarjam le és hasonló dolgok, csak nem tudok amellett szótlanul elmenni, hogy adnak 2 op-s fegyvert a demonak" - honnan tudod egy fegyverről, hogy op, mikor ki sem próbáltad? Nem tudni semmilyen konkrét dolgot az új fegyverekről, innentől fogva pedig kár erről beszélni.
 
Minisun
Regisztráció
Steam Group Team Fortress Steam Group
382 tag | 8 Online | 2 játszik
Hogyan játszhatok?
TF2

//

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
84.2.39.235:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
6
Összes online látogató:
6

Gyik
Hogyan csináljunk konzolt?
A fő probléma megoldódik minden Steam játékkal játszó számára
Fórum
02/ 9 (22:44)
07/28 (11:35)
07/ 5 (13:36)
07/ 5 (13:25)
07/ 1 (22:33)
04/17 (10:42)
04/15 (13:27)
01/30 (17:01)
01/26 (22:01)
01/22 (09:45)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
17 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Hogy tetszik a Medieval Mode?
Egyszerűen nem bírok betelni vele!
Nem rossz, szeretem.
Hááát ja...
Inkább ne beszéljünk róla.
Nem próbáltam még.
36 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Eladó Counter-Strike...
gringostar
kedd, március 27. (09:33)
0
[Counter-Strike:...
gringostar
vasárnap, március 25. (20:36)
0
SEGÍTSÉG CoD5-ben!!!
xyLoMETAzoL
csütörtök, március 8. (13:59)
0
Megjelent az Ipad 3
DerDer
csütörtök, március 8. (00:08)
0
Tovább a dicsőség...
DISconnected
vasárnap, február 26. (15:24)
0
BLOG RSS
Letöltések
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
BECUP 2009 ADMIN...
Egyéb | 0.0M
4.2
ALL
Ventrilo 3.0.5
Kommunikáció | 3.2M
4.4
ALL
Teamspeak 2.0.33 upgrade...
Kommunikáció | 0.5M
4.6
ALL
Oldalfigyelő
1
12/03/27
ALL
1
Soon...
totalcs.hu
12/03/22
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: mohaa 3in1 | Forza | crysis wars | gta 3 | colin | cshun | steam account | randall | HEF | Kód | 2009-03 | cs1.6 | death | gta2 | phats | second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail
Network
276 online