A PldX után a - más játékok filmjeinek kedvelő által már jól ismert - TEK9 is fragmovie készítő versenyt hírdet meg az AMD-vel együttműködésben. A versenyre 1 - 1,5 perc hosszúságú, kimunkált és ha lehet egy emlékezetes pillanatot, ötös killt, őrületes védést- támadást, egy jól irányzott kritzkrieggel egy röpke pillanat alatt múlt időbe tett csapatot stb. lenne célszerű véleményük szerint megfilmesíteni. Tehát a keretek ismételten nagyon szűkek. Ez az időkeret viszont inkább a szerkesztésre, az ötletességre és a kimunkáltságra helyezi a hangsúlyt. Az érdeklődőknek figyelmébe ajánlom az alábbi fórumtémát, amelyben pontosabban tájékozódhatnak majd követelményekről és a szabályokról. A legjobb pályamunkák sorsáról a közönség és egy zsűri közös erővel dönt majd, a legjobb 10 alkotást a közönség választhatja majd ki, majd a zsűri is kiválasztja a szigorú szempontjai alapján a legjobb alkotásokat. A súlyozásban 25%-ban a közönség és 75%-ban a szakmai zsűri döntése szerepel majd. Nevezni többféle játék legszebb fragjeivel lehet majd, nem lesz külön játékonként értékelés, amely sajnos előrevetíti, hogy a nem túl népszerű vagy épp a többihez képest nem túl látványos játékok nem kevés hendikeppel indulnak majd a nyereményekért. Az első helyezett alkotás díja a AMD Phenom II X4 940 mellett egy kiemelt hely a TEK9Cinema oldalán. A maradék négy helyezettnek sajnos be kell érnie a mintegy 130 Euró értékű processzorral. A játékok listája és a pontos menetrend a lenti linkre kattintva érhető el.
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!