Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Team Fortress 2
TF2 Pályák
TF2 Demoman
TF2 Heavy
TF2 Medic
TF2 Pyro
TF2 Scout
TF2 Sniper
TF2 Soldier
TF2 Spy
TF2 GYIK
Team Fortress Classic
TFC GYIK
TFC Kasztok
TFC Pályák
TFC GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

EMS V: A legjobb 8 csapat
12/ 5
szombat
08:53

Lezajlottak az EMS V. selejtezői és kialakult a legjobb 8 csapatból álló mezőny, akinek már ki is sorsolták az ágrajz egy egy helyét. Elsőként: a Dignitas nem kapott helyet a legjobb 8 között, ennek külön írást fogunk szentelni, így most a 8 versengő csapattal foglalkoznék elsősorban.

Az ágrajz legtetején foglal helyet a Power Gaming csapata, akik az A csoportból veretlenül jutottak tovább. Ellenfeleik a rockit', a ShiftPLAY és az eSrael voltak, vagyis csak lettek volna, mert az eSrael sajnos rögtön kiesett és egy mérkőzést sem játszott le. A finnek a maradék két mérkőzésüket megnyerve jutottak tovább. Ellenfelük a D csoport második helyezettje, az I don't know? lesz. Az európai vegyesválogatottat, akik nemrégiben jutottak fel eddig pályafutásuk csúcsára - a div1-be - az illegal! csapata verte meg. Így két győzelemmel továbbjutva néznek szembe egy nagyon komoly ellenféllel, akiket a papírforma szerint nincs reális esélyük megverni.

Az El Diablo's Brigade csapata egy győzelemmel és egy vereséggel a második lett a szintén megcsonkított C csoportban. Eredetileg a harmadik helyet foglalták el, de mivel a Dignitas csapata kizárásra került ezért a B csoport első helyezettjével a Team Celsus-szal kell szembenézniük, akik sajnos def winnel tudták csak megszerezni a csoportelsőséget a YoYoTech elől, akik mellesleg örülhetnek, hogy nem zárták ki őket a Boomeh csalását követően. A mérkőzésből lehet kőkemény harc is akár, ha a Celsus a megszokottnál roszabb formában indul harcba a továbbjutásért.

Így viszont pórul járt a [r@ts] csapata, akik a faramuci helyzet miatt a C csoport eslő helyezettjeként kénytelenek szembe nézni a náluk jóval erősebb YoYoTech csapatával, akik a 2. helyen zártak a B csoportban a fentebb leírtak miatt. Ha a YoYoTech nem heverte ki maradéktalanul a botrányt és nem sikerül megfelelően összegyakorolt felállással a legjobb formájukban kiállni, akkor még az is előfordulhat, hogy a Thy hátbaszúró akciója miatt az egykori rockit gárdájának jónéhány tagjával megerősödött patkányok csapata alsóágra küldheti a mostanában csak mentegetőző gárdát.

Utolsónak maradt a listán az A csoport 2. helyezettje, a Team Fruitból rockittá átvedlett európai vegyesvágott csapat, amely a prognosztizációk szerint bizonyosan nem fogja tudni önerőből megverni a D csoport 1. helyezettjeként végző, kitűnő formában lévő illegalt, akiket lassan Finnország legjobb csapataként tarthatunk majd számon, ha hivatalosssá válik az ETF2L 6. szezonjának végeredménye.

Összefoglalva az első kör nem tartogat túl izgalmas mérkőzéseket, de a meglepetés minden bokor alján ott lapul, tehát az unalmas téli estéken érdemes lehet bele-belnézni egy-egy összecsapásba, amelyekről bővebb információt (pontos időpont, SourceTV) az ágrajzon lévő vs. feliratra kattintva kaphattok.


2 db
Megosztom
E-Sport
by The_BuNFi
Új hozzászólás
1
The_BuNFi
0Imi[HUN]
Rank
1
december 5, szombat 11:15
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Thy mit csinált? Mert a Rockit movie-ban is látszik ,hogy nagyon megutálták.
 
Imi[HUN]
Regisztráció
Steam Group Team Fortress Steam Group
382 tag | 36 Online | 10 játszik
Hogyan játszhatok?
TF2

//

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
84.2.39.235:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
9
Összes online látogató:
9

Gyik
Hogyan csináljunk konzolt?
A fő probléma megoldódik minden Steam játékkal játszó számára
Fórum
02/ 9 (22:44)
07/28 (11:35)
07/ 5 (13:36)
07/ 5 (13:25)
07/ 1 (22:33)
04/17 (10:42)
04/15 (13:27)
01/30 (17:01)
01/26 (22:01)
01/22 (09:45)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
17 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Hogy tetszik a Medieval Mode?
Egyszerűen nem bírok betelni vele!
Nem rossz, szeretem.
Hááát ja...
Inkább ne beszéljünk róla.
Nem próbáltam még.
36 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Eladó Counter-Strike...
gringostar
kedd, március 27. (09:33)
0
[Counter-Strike:...
gringostar
vasárnap, március 25. (20:36)
0
SEGÍTSÉG CoD5-ben!!!
xyLoMETAzoL
csütörtök, március 8. (13:59)
0
Megjelent az Ipad 3
DerDer
csütörtök, március 8. (00:08)
0
Tovább a dicsőség...
DISconnected
vasárnap, február 26. (15:24)
0
BLOG RSS
Letöltések
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
BECUP 2009 ADMIN...
Egyéb | 0.0M
4.2
ALL
Ventrilo 3.0.5
Kommunikáció | 3.2M
4.4
ALL
Teamspeak 2.0.33 upgrade...
Kommunikáció | 0.5M
4.6
ALL
Oldalfigyelő
1
12/03/27
ALL
1
Soon...
totalcs.hu
12/03/22
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: mohaa 3in1 | Forza | crysis wars | gta 3 | colin | cshun | steam account | randall | HEF | Kód | 2009-03 | cs1.6 | death | gta2 | phats | second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail
Network
268 online