Facebook button
 
Összes verzió
hlp
Team Fortress 2
TF2 Pályák
TF2 Demoman
TF2 Heavy
TF2 Medic
TF2 Pyro
TF2 Scout
TF2 Sniper
TF2 Soldier
TF2 Spy
TF2 GYIK
Team Fortress Classic
TFC GYIK
TFC Kasztok
TFC Pályák
TFC GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

Az amerikai kapcsolat
11/ 3
kedd
08:26

Mindenki ismeri a szakállas viccet, hogy nyuszikának problémái akadnak a farkassal, akár van rajta sapka, akár nincs. Fura, de mostantól ugyan ez akár velünk is megtörténhet, mialatt a Team Fortress 2-ben mókázunk. Persze valakit a kinézete miatt üldözni elitélendő, de lelki szemeim előtt már látom a „Hunt the Hat" és ehhez hasonló őrült TF2 módozatokat, amiket a következő Left 4 Dead 2 előrendelési akció vonhat maga után. Mert a Valve úgy döntött, hogy egyik címének az előrendelésével egy másik játék felhasználóinak kedveskedik. Nédda'! Nincs rajta sapka!

Belegondolva, egy óriási ötlet és teljesen logikus lépés két sikeres cím ilyen fajta kapcsolata, hiszen a Valve és a Steam berkein belül könnyen kivitelezhető, és egymás eladásaira is jótékony hatással lehet. A konkrét ajánlat pedig, hogy a Left 4 Dead 2 előrendelői azon túl, hogy 10%-os kedvezményt kapnak, megkapják továbbá az első rész Billjének katonasapiját, amit a Team Fortress 2-ben bármelyik karakterre ráadhatják. Ez persze csak azokat vonzza, akik ugye rendelkeznek a TF2-vel, és mellesleg tervezik a Left 4 Dead 2 megvételét. Hát itt a remek alkalom! Aztán vagy azért lőnek le bennünket, mert van rajtunk sapka, vagy azért, mert nincs.


Linkek
Forrás
80 db
Megosztom
Érdekességek
by The_BuNFi
Új hozzászólás
2
1
huXH8
Rank
80
november 8, vasárnap 14:12
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz ToMee #79 üzenetére
Laughing
 
XH8
huToMee
Rank
79
november 5, csütörtök 20:45
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #72 üzenetére
? (bocs pici kex, de erre ennél jobb választ nemtudok írni ^^)
Módosítva
november 5, csütörtök 20:45
 
ToMee
huThe_BuNFi
Rank
78
november 5, csütörtök 10:28
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz slima #77 üzenetére
a lenne meg a tud két külön dolog. a színvonalat meg elvárják/elvárom, betanítani meg egyszerűen nem volt kedvem őket. önző és gyarló vagyok de ez van. de majd lehet még rákérdek, hogy akkor még jönnének-e vagy már nem...
 
The_BuNFi
huslima
Rank
77
november 5, csütörtök 10:22
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #76 üzenetére
Tény hogy nem egyszerű a dolog, nem könnyű összehozni és fenntartani egy közösséget, tapasztaltam már én is más fórumokon.
Abbahagyni nem szabad, a kritikát építő jellegűen kell felfogni.
Tényleg nincs több cikkíró? Pedig biztosan lenne olyan aki szívesen ína néha néhány dologról.
 
slima
huThe_BuNFi
Rank
76
november 5, csütörtök 10:04
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz slima #75 üzenetére
részben igazat adok neked, sőt. de ha állandóan egyedül dolgozol, senkit nem érdekel, senkivel nem lehet megvitatni és mindenki lesüllyed arra a szintre, hogy attól menő, hogy hány sapkája van, nem pedig attól, hogy hogy játszik vagy milyen normális ember akkor lassan kurvára leromlik a morál. egyébként meg amúgyis döglődik bennem a szándék... már régóta nem vagyok olyan lendületes mint az elején. igazad van és lehet, hogy nem kéne ezt tovább csinálni, ha csak így megy.
 
The_BuNFi
huslima
Rank
75
november 5, csütörtök 09:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #74 üzenetére
Nem, én csak egy olvasó vagyok, aki idetéved, és azt látja hogy ez a The_BuNFi show lett, ami egy blogon jó helyen van, viszont ha ezt így osztod meg itt is az olvasóval, akkor mindenki inkább más oldalra fog navigálni, ahol információt kap, és nem véleményt.
Nem azt mondom hogy neked nem fájhat az az irány amerre a Valve elindult, csak azt hogy ezt úgy is lehet csinálni hogy nem alakul át BuNFi bloggá az oldal.
Csak meg kell próbálni objektíven megírni egy cikket, aztán ha neked van saját véleményed is, akkor hsz-ben megoszthatod, vagy ha úgy neked jobban tetszik akkor a cikk aljára is kerülhet mint saját vélemény, de nem kell mindennek rólad szólnia. Sokkal több tiszteletet kapnál ha nem így állnál a dolgokhoz, hogy "ha én nem lennék te nem olvasnál úgyhogy viseld el hogy azt írok és úgy ahogy akarok mert egyébként nem lenne semmi".
 
slima
huThe_BuNFi
Rank
74
november 5, csütörtök 09:37
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz slima #73 üzenetére
had ne sértselek meg, de az utóbbi egy év történéseinek tudatában nem is lenne úgymond közösségi portáél, ha én nem csinálom. innen látszik, hogy te nagyon képben vagy a témában és nagyon kioktathatsz mindenkit.
 
The_BuNFi
huslima
Rank
73
november 5, csütörtök 09:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #72 üzenetére
Hagynod kellett volna hogy aki nem olvasta a szánalmat az is elolvashassa, na de mindegy.
És igen, azért neked kellene fizetned hogy az emberek szeme elé tolod a te saját szubjektív véleményed egy közösségi hírportálon.
Módosítva
november 5, csütörtök 09:35
 
slima
huThe_BuNFi
Rank
72
november 5, csütörtök 09:22
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz slima #71 üzenetére
nekem kéne fizetnem azért, hogy nektek van mit olvasni? remélem mostmár boldog vagy az objektív világodban Tomeeval együtt.
Módosítva
november 5, csütörtök 09:32
 
The_BuNFi
huslima
Rank
71
november 5, csütörtök 09:19
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #70 üzenetére
Igen, tényleg ez a helyes hozzáállás. Csak gratulálni tudok. Egy picit háttal ülsz a lovon...ilyen hozzáállással inkább neked kellene fizetned, mert ezért soha senki nem fog.
 
slima
huThe_BuNFi
Rank
70
november 5, csütörtök 09:16
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz slima #69 üzenetére
nézd meg a cikkíró nevét a hírek 85%-nak a végén és akkor rájössz, hogy nem is mondtál hülyeséget. majd ha tisztel olvasóközönség fizet azért amit kap és nekem is fizetnek azért amit a szabadiőmben csinálok, akkor lehet kifogásokkal élni. addig viszont kímélj meg "objektív" maszlagtól jó? köszönöm.
 
The_BuNFi
huslima
Rank
69
november 5, csütörtök 09:05
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #68 üzenetére
Ha ez az oldal a The_BuNFiTF.hu akkor teljesen rendben van a dolog, de ha egy TF2-es közösségi oldal, akkor szerintem a hozzászólásokban érdemes a sérelmeket leírni, de hírben nem biztos hogy kíváncsi mindenki a cikkíró véleményére ilyen szinten.
Ha tényleg nem megy az objektív megítélés akkor másolj inkább, vagy ne írj semmit.
Esetleg csinálj egy rinyatfmertelkurtakamasszivmultiplayerjatekom.hu hírportált.
Módosítva
november 5, csütörtök 09:06
 
slima
huThe_BuNFi
Rank
68
november 5, csütörtök 08:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz ToMee #67 üzenetére
végülis igazad van. majd legközelebb lemásolom a hírt gamestarról.
 
The_BuNFi
huToMee
Rank
67
november 4, szerda 23:13
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #66 üzenetére
de elolvastam, de szerintem mindent túlbonyolítasz és a legkisebb dologból, ami nem tetszik abból is katasztrófális következményeket tudsz levonni. szerintem nem fog megszűnni a tér-idő kontinuum ez miatt

azt is tudod hogy engem különösebben nem érdekel a tf2, ugye? hm, ez nekem új
 "miért próbálják még így is gátolni, hogy masszív multiplayer közösségi játék legyen a tf2"
egy l4d-es preorderes sapka amit tf2höz adnak tényleg gátolni fogja ezt...
egyébként neked már az egész sapka rendszerrel tele van a hócipőd, akármi újat csinálnak, abba belekötsz... vannak sapkák ez van. most van egy új sapka, amit csak akkor kapsz meg ha megveszel egy játékot, ez van...

elnyom a közösség azért mert nincs billes sapkád? nem... akkor meg? senki nem fog belehalni, és aki kompetitíven játszik tf2-t, kurvára nem fogja érdekelni egy olyan sapka, amit csak akkor kaphat meg, ha megvesz egy olyan játékot amit nem akar
 
ToMee
huThe_BuNFi
Rank
66
november 4, szerda 21:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz ToMee #64 üzenetére
mondtam azt, hogy EMIATT a sapka miatt fog? kár hogy az első mondatot nem olvastad csak el... abban volt a lényeg.
 
The_BuNFi
huslima
Rank
65
november 4, szerda 19:19
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Hát igen...ha valakinek nincs meg minden sapka, az sérti az e-péniszét.
Nem értem a felháborodást a sapkák miatt...vannak és kész...ingyen vannak nem? Nem adnak semmi plusz előnyt a hordozójának !
Aki meg azon stresszei magát hogy jajj legyen meg minden, meg mindegyik, meg egyébkéntis ha nincs akkor a valve az egy szemét, na az a szánalmas.
Vannak egyébként olyanok akik tolynak a masszív multiplayerre, és inkább annak örülnek hogy ingyen kapnak kiegészítést, ellenben azokkal akik emiatt leszólják a fejlesztőket.
A Valve így nyer magának játékosokat, és másokat pedig elveszít..ha semmi újat nem adna, akkor többet veszítene mert újak nem vennék, hanem maradnának a masszív kocka pistikék akik azt se tudják hogy most esik az eső, vagy már havazik.
 
slima
huToMee
Rank
64
november 4, szerda 17:18
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #61 üzenetére
Nem hiszem, hogy Bill sapkája miatt fog megdögleni a TF2... Kicsit túlzásokba esel, nem gondolod?
 
ToMee
huC4nn1b4l
Rank
63
november 4, szerda 14:44
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
hmmm előrendelheted a játékot olcsóbban kapsz, basball ütőt meg kedveskednek egy sapkával..

 mekkora köcsögök wazze xD

am meg akkor vedd úgy h ez az első oan sapka amit meg kell venni és kapsz hozzá egy ajándék játékot ....
Módosítva
november 4, szerda 14:45
 
C4nn1b4l
huFodi
Rank
62
november 4, szerda 14:41
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Szerintem semmi gond nem volna ezzel a dologgal ha a L4D2 kapcsán nem volnának rossz marketingtapasztalataink a Valve felől. Ha nem bizonyították volna korábban hogy a L4D széria kapcsán csak az abszolút profitorientációt tartják szem előtt, akkor most nem rágódnánk ilyeneken. A dolog obijektíven nézve ötletes, de ilyen múlttal a Valve-nak jobban kellene vigyáznia, mert bizony így sokan félreértik, nem alaptalanul...
 
Fodi
huThe_BuNFi
Rank
61
november 4, szerda 12:50
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz ToMee #58 üzenetére
sajnálom, hogy a legtöbb embernek csak ennyi esik le. tudom, hogy téged már nem érdekel különösebben a tf2, de szerintem jogosan sérelmezem, hogy ezek az agresszív piaci marketing első jelei. nincs versenytársa a steamnek, a valvenak. én csupán azt nem értem, hogy miért próbálják még így is gátolni, hogy masszív multiplayer közösségi játék legyen a tf2. nekik jobban megfelel, ha csak bohóckodnak és egy-egy ember játszik komolyan csak vele, ezért helyezik a hangsúlyt az optimalizálás helyett a "DLC"-kre és még azt is le kell nyelni, hogy tf2 csapat dolgozik a l4d-n. meg lehet magyarázni, meg hülyének lehet nézni, de észre kéne venni, hogy döglődik a kompetitív szféra és én ennek fényében kurvára nem tudok örülni az ilyen szaroknak, hogy akinek megvolt a tf2 az vette meg... játszál még kevesebbet a tf2-vel hiszen itt van a l4d2 WAZZE!
 
The_BuNFi
huOrion
Rank
60
november 4, szerda 12:15
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
A cikk írója sem érti ezt az egészet. Nem arról szól, hogy rendelj meg egy játékot hogy kapj egy sapkát cserébe egy másik játékhoz, hanem arról hogy ha rendelsz kapsz valami kis jelképes dolgot.
Felmerül a kérdés, hogy miért ez a kis jelképes dolog egy másik játékhoz. Nos talán azért, mert a L4D eladásaiból kiderülhetett a fejlesztőknek, hogy zömében azok vették a korábbi verziót, akiknek már a TF2-is meg volt.
Egyébként egyszerű a tétel. Ha nem kell ez a jelképes ajándék, akkor ne rendeld elő, vedd meg a boltban drágábban. Ennyi. Nem sírni, gondolkozni...
 
Orion
huslima
Rank
59
november 4, szerda 09:17
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Tényleg szánalmas ez az egész...szánalom hogy ilyen szánalmasak vagytok csakmert a valve megajándékozza a L4D2 előrendelőket.
 
slima
huToMee
Rank
58
november 3, kedd 23:47
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #40 üzenetére
én tudom hogy milyen... a l4d, a l4d2 annak a továbbfejlesztése, a technikai megoldásokat tekintve annál csak jobb lehet (szerintem) holnap kijön a demo, ki lehet próbálni... és még mindig elő lehet rendelni 17-ig.

nem értem hogy egy kibaszott sapka miatt miért kell ennyit sírni
menjetek battlefield heroes-ozni, ott meg lehet venni a sapkákat pénzért
 
ToMee
57
november 3, kedd 23:36
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
micsoda flame war volt :D
 
AthemilTheOne
atFLATZERØ
Rank
56
november 3, kedd 22:44
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Zotya #53 üzenetére
Basi=HAX? LOL
realee sztem senki sem rinyál ez véget. Van olyan scout skin-em amin a nevem van, abból is csak egy van a világon, ráadásul senki sem látja rajtam kívül pubon. Lehetne irigykedni rám, de minek.. :)
Módosítva
november 3, kedd 22:51
 
FLATZERØ
0Moregnan
Rank
55
november 3, kedd 22:17
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Zotya #53 üzenetére
lol...ez ugye csak vicc?
 
Moregnan
huagin
Rank
54
november 3, kedd 21:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz realee #52 üzenetére
. ;)
 
agin
huZotya
Rank
53
november 3, kedd 21:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Moregnan #48 üzenetére
Nem tom,Basi szavai csengenek a füleimben mikor ö nem kapott gloriát és neki így nem teljes a játék
 
Zotya
hurealee
Rank
52
november 3, kedd 21:14
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
gratulálok a szerkesztőség színvonalához is. nem értem 1 szar sapka miatt faszért kell rinyálni. bazmeg előre kifizettem nekik a lóvét, miért fáj nektek ingyenélő féreg gecik hogy kapok 1 fos sapkát tf2-ben? lol... szánalmas
minden szart ingyen megkaptatok tf2-höz, itt az l4d2 meg az L4D ideje.
Módosítva
november 3, kedd 21:15
 
realee
huC4nn1b4l
Rank
51
november 3, kedd 20:47
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
istenem azért itt is van jócskán szánalmas ember.. .ennyit nyafogni egy sapiért..  ez csak egy + kedveskedés amit azoknek ad a valve aki támagatja őket és több játékukat megveszi...

lehúzás ->wow ...             Bár minden cég olyan lenne mint a valve... 1x megveszed és éveken át javítgatják..   ez csak egy poén aki ez miatt vesz l4d2 az meg is érdemli.. akinek meg nicns tf2-je nem is érdeklik a sapkák... ennyi
 
C4nn1b4l
huOrion
Rank
50
november 3, kedd 20:22
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Unabomber #49 üzenetére
Mielőtt valamit kommentelsz olvasd el amiről szól pls.

"Pre-purchase now and save 10%! Plus, get early access to the demo, exclusive in-game baseball bat, and be ready to play L4D2 the moment it is released."

Ezt kapod, akkor is ha van, vagy ha nincs tf2-d.
 
Orion
huUnabomber
Rank
49
november 3, kedd 19:44
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Na akkor most mondok valamit.Lehet hogy hülyének néznek mejd sokan de nem érdekel.
Na szóval mi van akkor ha valakinek nincs TF2-je és előrendeli??? Annak mit adnak ajándékba?? Baráti hátonveregetést??? Na szóval csak eenyi szánalmas hogy ilyenekkel akarják a profitjukat növelni...  -.-
 
xyLoMETAzoL
0Moregnan
Rank
48
november 3, kedd 19:27
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Zotya #47 üzenetére
Teljes legyen a tf2...? Teljes? Egy játék teljes lesz mert van benn egy +1 objektum amit 3D studio Maxben még én is össze dobok 5 perc alatt? Ha valaki így gondolkozik, akkor az meg is érdemli hogy fizessen plusszba, valószínűleg nem is érdekli az egész, ha már ez számít csak neki. Elég nehezen tudok ilyen embereket elképzelni.

Játékélményről gondolom már nem is beszélünk, végülis ez egy...ő...játék?
Módosítva
november 3, kedd 19:27
 
Moregnan
huZotya
Rank
47
november 3, kedd 19:23
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz ToMee #33 üzenetére
Igen,de ha valaki leszarja a l4d2t,mert nem tetszik neki,de azt szeretné hogy teljes legyen a tf,mint pl sapik,soli medál,összes fegyó,összes acsi,meg minden és lesz egy olyan cucc,amit csak úgy tudna megszerezni,hogy megveszi
 
Zotya
0Moregnan
Rank
46
november 3, kedd 19:22
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Én már csak azt várom mikor jön a "Szemét zsidók!" rész. Amúgy lenne benn valami, hisz a legtöbb ilyen marketing ötlet tőlük származik. Egyik oldalon Bunfi, a lázongó, bukjon a szemét propaganda rendszer hozzáállással, másik oldalon meg agyon magyarázzák hogy ez mennyire jó ez így. Igazából most miről is van szó. Van egy játék, ami már eleve nagy botrányt kavart azzal hogy kibaszik az első rész tulajdonosaival hogy rá fél évre jön a 2 bazdmeg, fizessél még. Ebben van valami. Most akkor jön a preorderes megoldás, ami annak a rendszernek a jelenlegi elődje, ami majd a "fizess előre egy még nem létező játékért hogy elkészíthessük te meg megkaphasd" elvet valósítja meg, volt is cikk róla. Ha úgy vesszük, kissebb, tehetséges, viszonylag új fejlesztő csapatoknak hatalmas segítség lehet, és valószínűleg ők még nem a profit hajszólásra mennek először, hanem egy maradandó alkotás kreálására, nevet akarnak szerezni maguknak, aztán jöhet a profitálás. A nagyobb cégek esetében már korántsem vagyok biztos hogy működik a rendszer. Na de vissza a témához. Van a pre-order, amit itt ott reklámozgatnak (belenyomják a pofádba hogy L4D2, VEGYÉL MEG) és most hozzá csapták hogy, ugyan már, nesze egy sapka is a tf2ben. Alapvetően, nem ezzel indult a reklámkampány, nincs összefüggés a 2 dolog között, ez csak egy plussz baromság hozzá. Nem valószínű hogy azzal akarnak még több pénzt keresni hogy "na baszki, egy sapkát is adunk hozzá, így biztos milliók fogják megvenni még a játékunk, zsenik vagyunk!" Ez olyan mint hogy az updateknek sem alapvetően a pénz szerzés a célja, legalábbis nem közvetlen módon. Mint ahogy egy cég sem a pénz szerzés miatt ad ki patchet a játékaikhoz, ezek egyszerűen megbélyegzik a céget, jó avagy rossz címkékkel ami a későbbiekben sokat számíthat. Itt úgytűnik a visszájára fordult a dolog, mert sok a negatív visszhang. Ha egy cég nem ad ki patchet, nem érdekli őket a vásárló, se a játék amit kiadtak, le van szarva az egész csak fizess.

De bunfi, most ha te kiadnál egy játékot, (lényegtelen hogy jó vagy rossz, hisz ha TE egyszer már kiadod, a te szemszögedből jónak számít, valszeg szart nem adnál ki), nem próbálnád meg azért mégiscsak reklámozni hogy ugyan már hátha van esély rá hogy nem veszik meg ha nemtudnak a létezéséről. Annyira nem szájbarágós a reklámuk, és hát a dolgok így működnek. Van ez a fajta reklám, meg van az amikor perceként elmondják hogy milyen szar az életed mert nem Biopon mosóport használsz. Van különbség azért.
Módosítva
november 3, kedd 19:25
 
Moregnan
atFLATZERØ
Rank
45
november 3, kedd 18:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Igaza van BuNFInak! A L4D2-vel ezt akkor fogják majd fordítva is eljátszani ha majd jön a TF3. Mert akkor majd az lesz jó marketing fogás. ennyi
Módosítva
november 3, kedd 18:59
 
FLATZERØ
huThe_BuNFi
Rank
44
november 3, kedd 18:51
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz AthemilTheOne #43 üzenetére
usa, hetvenes évek. azért. rájöttek, hogy a felnőtteket nehezebb átbaszni, ezért a gyerekeikkel zsaroltatják ki belőlük amit akarnak, durván megfogalmazva. butítás ezerrel. de attól, hogy marketing, attól még szvsz pofátlanság. és ha mindenki szépen belenyukszik, akkor jobb ha megszokjuk a gondolatot, hogy még jobban megszopatnak mindenkit...
 
The_BuNFi
43
november 3, kedd 18:49
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
cini-minis-hez is adnak batman figurát, semmi közük egymáshoz| egyszerű marketing

 
AthemilTheOne
aubazsowicz
Rank
42
november 3, kedd 18:48
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #35 üzenetére
A játékipar újhullámosnak nevezhető "csodagépezete", a pre-order bonus. Valójában teljesen mindegy milyen kapcsolást kreálnak felhasználható anyagkészletük között, illetve milyen modelleken keresztül teszik mindezt. Van olyan játék, melyhez WC papírt, van melyhez injekciót, esetleg fingópárnát, netalán távirányítós autót kapunk bónuszként. Szinte minden nagynál pörgetik az előrendelési akciókat (melynek mozgatórugóját éppenséggel a Bibliában részletesen fejtegetik, hogy csak a legtermészetesebb példát említsem), ellenben "örülhetünk" a Valve lépésének, ugyanis a BioWare gárdájához képest pubertáskorú kezdőnek nevezhetőek. Amit szerepjátékos zászlóshajóikkal (ME2, DA:O) művelnek, nos, az a tényleges nehezen értelmezhető és arcpirongató. És akkor nem is beszéltünk a vezető stúdiók és fejlesztők irreálisnak ható hosszú távú tervezeteitől…
Módosítva
november 3, kedd 18:52
 
bazsowicz
huThe_BuNFi
Rank
41
november 3, kedd 18:44
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz AthemilTheOne #38 üzenetére
akkor nevezzék el az egyik karaktert a l4d2-ben Heavy Weapons Guynak... a jópofa utalás kategóriáján ez kívül esik.
 
The_BuNFi
huThe_BuNFi
Rank
40
november 3, kedd 18:42
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
ne forgasd ki a szavaimat légyszíves. én nem kibaszott sapkákért játszom ezt a játékot. és azért sem, hogy szó nélkül megváltoztassanak rajta mindent, mert az egy bizonyos rétegnek tök tetszik, nem gondolva a többi emberre. ezeket a problémákat lehetne cvarokkal megoldani, csak éppen mindig az ilyen apróságokról feledkeznek meg. kissé aggasztónak találom azt a hozzáállást ami a szoftverpiacot jellemzi. őrületes hajcihő van a kalózkodás ellen, de a termékre semmilyen garanciát nem vállalnak. most megjelenik a l4d2 és akkor mindenkinek erről tudnia kell, a tf2-eseknek, meg mindenkinek. furcsa módon a cs-be nem integráltak ilyen tartalmat. az egész egy nyomorult parasztvakítás. nem divat manapság a skill-based game, mert abban az átlagfogyasztó meghal, ezért csináljunk ilyen jópofa dolgokat. idejétmúlt dolog lenne azt várnom, hogy segítsék a közösséget, mint annó counter-strikeban, vagy csak az adjunk nekik egy darab kenyeret, hagy rágódjanak rajta a divat?

ToMee: de ha nekem nincs opelom akkor miért adnak hozzá felnit? talán véletlenül nem azért hátha legközelebb mikor kurvára leárazzák a tf2-t megvegyem, mert emlékszem erre a szarra? túl van kicsit szerintem hajszolva ez pre-order és azt hiszem ebben igazam van. fizess előre valamiért, amiről nem tudod, hogy milyen, sőt meg sem jelent! (nuku teszt, nuku fórum, nuku review). ez még a fogyasztóvédelemtől mentes szoftveriparban is pofátlanság, hiszen abszolut nem tudni semmit a játékról...
Módosítva
november 3, kedd 18:49
 
The_BuNFi
huToMee
Rank
39
november 3, kedd 18:41
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #35 üzenetére
Ha már az autós példát hoztad fel, akkor a sapkákat inkább felnikhez hasonlítanám... mivel azok csak az autó kinézetét módosítják. 2 gps navigációs rendszer más-más funkciókkal bírhat. (pl.: az újabb több mindent tud) Szóval ha egy olyan felnit vásárolsz, amit kifejezetten BMW-hez gyártottak, de fel tudod tenni egy opel-re is, akkor ne tedd mert nem logikus, hiába nézne ki tőle faszásabban a kocsid.
 
ToMee
38
november 3, kedd 18:40
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
[Cod 2-ben lévő parancsnokunk neve az angol kampányban = cod4 SAS vezetőnk neve >.>]
 
AthemilTheOne
37
november 3, kedd 18:36
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
jah és ha jól emlékszem tf2items felbukkanásánál elkezdted h milyen ember az aki irigykedik mások virtuális tulajdonálra ami valójában értéktelen. hol tartunk most akkor?
 
AthemilTheOne
36
november 3, kedd 18:32
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
a valve mindíg is csinált kikacsintásokat akkor "HÖ MIT KERESETT A TF-ES DOBOZ A L4D DEMÓJÁBAAAN?" én elmosolyodok az ilyen olyan kitekintőkön mint egyes sorozatokban(stargateA-star wars). ettől fogva minek kellenek update-k hidden oldalak, igazad van bunfi legyen ez egy rpg CS:S mod
 
AthemilTheOne
huThe_BuNFi
Rank
35
november 3, kedd 18:25
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz ToMee #34 üzenetére
szerinted logikus, hogyha megveszed az A terméket, akkor kapsz hozzá egy B termékhez való mütyűrt? szerintem nem logikus...
 
The_BuNFi
huToMee
Rank
34
november 3, kedd 18:24
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz The_BuNFi #32 üzenetére
Most aztán összemosódott a 2 játék... egy kurva sapka miatt tényleg... ráadásul simán beleillik a játékba. Ha Bill-nek alapból nem lenne sapkája L4D-ben és a veterén sapka bekerülne a TF2 játékba mint alap sapka, akkor nem lenne sírás, hogy összemossák a 2 játékot. Kurvára nincs igazad Bunfi...
Módosítva
november 3, kedd 18:25
 
ToMee
huToMee
Rank
33
november 3, kedd 18:21
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Zotya #31 üzenetére
Nem fizetsz a sapkáért... ajándékba kapod a l4d2 mellé... nem ugyanaz! !battlefield heroes!
 
ToMee
huThe_BuNFi
Rank
32
november 3, kedd 18:16
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
nem tudom miért kell két egymáshoz-köze-nincs játékot összekapcsolni... ez olyan mintha előrendelem az X1-es BMW-t és akkor kapok a meglévő X5-ösömbe gps navigációt. elgé sarkított példa, de nem értem miért kell összemosni így a dolgokat... mi köze a tf2-höz a l4d-nek? azon kívül, hogy emiatt van néha dobva a tf2 projekt. az frissítéseket meg inkább hagyjuk. azok is hozzájárultak ahhoz, hogyha kell egy nyomorult játékos ez bizonyos kasztra, akkor kb. felakaszthatod magad mert nem fogsz találni. köszönjük valve. a kompetitív rész fejlesztése is csak egy dologra irányult, nem túl jó, ha az update cuccok ki vannak tiltva, mert akkor veszíthet a "hatóerejéből" az új fegyveres csip-csup. nem szólt ez másról. ha akartak volna segíteni a kompetitív szférának, akkor nem értem a fél éves csúszásokat a kérés és a teljesítés között...
 
The_BuNFi
huZotya
Rank
31
november 3, kedd 17:58
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz Moregnan #30 üzenetére
Ép ez az,láttják,hogy mindenkinek bejön a sapka ezért a többit már leszarják,mert látják,hogy mindenkit megtudnak ezzel venni,de most megcsinálták azt is,hogy fizes a sapkáért,engem annyira nem érdekelnek a sapkák főleg nem,hogy fizesek értük,csak most van egy újabb dolog amit egy mezei tf játékos nem érhet el csak ha megveszik.
 
Zotya
Regisztráció
Steam Group Team Fortress Steam Group
382 tag | 62 Online | 18 játszik
Hogyan játszhatok?
TF2

//

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
84.2.39.235:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
8
Összes online látogató:
8

Gyik
Hogyan csináljunk konzolt?
A fő probléma megoldódik minden Steam játékkal játszó számára
Fórum
02/ 9 (22:44)
07/28 (11:35)
07/ 5 (13:36)
07/ 5 (13:25)
07/ 1 (22:33)
04/17 (10:42)
04/15 (13:27)
01/30 (17:01)
01/26 (22:01)
01/22 (09:45)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
17 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Hogy tetszik a Medieval Mode?
Egyszerűen nem bírok betelni vele!
Nem rossz, szeretem.
Hááát ja...
Inkább ne beszéljünk róla.
Nem próbáltam még.
36 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Eladó Counter-Strike...
gringostar
kedd, március 27. (09:33)
0
[Counter-Strike:...
gringostar
vasárnap, március 25. (20:36)
0
SEGÍTSÉG CoD5-ben!!!
xyLoMETAzoL
csütörtök, március 8. (13:59)
0
Megjelent az Ipad 3
DerDer
csütörtök, március 8. (00:08)
0
Tovább a dicsőség...
DISconnected
vasárnap, február 26. (15:24)
0
BLOG RSS
Letöltések
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
BECUP 2009 ADMIN...
Egyéb | 0.0M
4.2
ALL
Ventrilo 3.0.5
Kommunikáció | 3.2M
4.4
ALL
Teamspeak 2.0.33 upgrade...
Kommunikáció | 0.5M
4.6
ALL
Oldalfigyelő
1
12/03/27
ALL
1
Soon...
totalcs.hu
12/03/22
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: mohaa 3in1 | Forza | crysis wars | gta 3 | colin | cshun | steam account | randall | HEF | Kód | 2009-03 | cs1.6 | death | gta2 | phats | second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail
Network
304 online