Facebook button
 
TFC
hlp
Team Fortress 2
TF2 Pályák
TF2 Demoman
TF2 Heavy
TF2 Medic
TF2 Pyro
TF2 Scout
TF2 Sniper
TF2 Soldier
TF2 Spy
TF2 GYIK
Team Fortress Classic
TFC GYIK
TFC Kasztok
TFC Pályák
TFC GYIK
Csak regisztrált felhasználóknak!

ETF2L NK - csoportok
09/ 1
kedd
10:35
ETF2L NK - csoportok
Az egy hetes jelentkezési időszak után a 30 jelentkezett ország csapatait a tegnapi nap három kalapba osztották és csoportokba sorsolták. Az A kalapban szereplő nyolc csapat automatikusan külön csoportba került, majd hozzájuk sorsolták a B kalapból egy-egy csapatot, majd a legnépesebb C kalapból pedig egy vagy két csapatot. Így összesen 8 csoport született meg, amelyek közül 2 három, míg a többi 6 négy csapatos. És itt jön a képbe a magyarok szokásos szerencsefaktora. Nem elég, hogy az egyik három csapatos csoportba kerültünk, de még abból is a legerősebbe. Ellenfeleink nem kisebb nemzetek csapatai, mint Svédország és Dánia. Azt hiszem a csoportból való kijutáshoz egy kisebb csoda kellene. Az egyetlen reális lehetőség, ha a dánokat megverjük. Ami nem abszolut lehetetlen, csak kegyetlenül nehéz lesz az F2 irányításával felálló csapat taktikai fölényét megtörni. A svédek ellen viszont a legnagyobb feladat a pontszerzés. Ez szintén nem lesz egyszerű, hiszen az egyik biztos döntős csapatról beszélünk. Sajnos elbánt velünk a sors, de remény hal meg utóljára. De azt hiszem, hogy jobban éreznénk magunkat az C vagy az F csoportban.

A menetrend egy hetet ad minden mérkőzésre és további egy hetet az elmaradások pótlására. Tehát október legelső napján indul majd el a rájátszás. A szabályokban is történt némi változás, ami kissé érthetetlen. Ugyanis minden új fegyver használható, kivéve a Sandman. Hogy mi volt ezzel a rendezőség célja és miért épp most jött a publikus szavazással teljes ellentétben álló szabálymódosítás arról csak sejtéseim vannak. Most tényleg kiderül, hogy csak a kezdő vagy a profik is az updatek mellé állnak-e.


Linkek
Nemzetek kupája csoportok
Nemzetek kupája mérkőzések
11 db
Megosztom
Külföld
by The_BuNFi
Új hozzászólás
1
huGab3sz
Rank
11
szeptember 6, vasárnap 12:18
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Lesz STV?
 
Gab3sz
huanyMmal
Rank
10
szeptember 5, szombat 13:56
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Jézus atya úr isten, ez ilyen Nightcupos sorsolás lehetett:D
 
anyMmal
huTappancs
Rank
9
szeptember 3, csütörtök 21:23
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Mi az a hogy ,,mi is,,?Te cserepados... :)
 
Tappancs
8
szeptember 3, csütörtök 13:22
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Ha a magyarok most fociba megverik a Swédeket akkor mi is tf be :)
 
rozsokaaaaa
hubytek
Rank
7
szeptember 1, kedd 21:47
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Hajrá!:)
 
bytek
huNAgY*
Rank
6
szeptember 1, kedd 18:49
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
MAGYAROK!!!!!!!!!
 
NAgY*
5
szeptember 1, kedd 15:29
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Legjobbakat.Tongue out
 
Phenomenon
huSoma13
Rank
4
szeptember 1, kedd 14:35
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Yell < így szorítok nektek fijúk!
Sok sikert!
HAJRÁ MAGYAROK!!!
 
Soma13
huDavej
Rank
3
szeptember 1, kedd 14:34
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
:O Kedvesek, hogy ilyen csoportba tették kicsiny hazánkat, itt aztán helyt kell állni!
 
Davej
2
szeptember 1, kedd 14:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Hajrá! Innen kell felálni...
 
D-LAN|MaDMaN
huKrian
Rank
1
szeptember 1, kedd 11:41
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Hát egen, ezek a meccsek kemény tanulópénzek lesznek.

Off: Jó lett az új banner :)
 
Krian
Regisztráció
Steam Group Team Fortress Steam Group
382 tag | 91 Online | 26 játszik
Hogyan játszhatok?
TF2

//

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
84.2.39.235:27015
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
6
Összes online látogató:
6

Gyik
Hogyan csináljunk konzolt?
A fő probléma megoldódik minden Steam játékkal játszó számára
Fórum
02/ 9 (22:44)
07/28 (11:35)
07/ 5 (13:36)
07/ 5 (13:25)
07/ 1 (22:33)
04/17 (10:42)
04/15 (13:27)
01/30 (17:01)
01/26 (22:01)
01/22 (09:45)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
17 Fórum téma
FACEBOOK
Szavazás
Hogy tetszik a Medieval Mode?
Egyszerűen nem bírok betelni vele!
Nem rossz, szeretem.
Hááát ja...
Inkább ne beszéljünk róla.
Nem próbáltam még.
36 Szavazat | 0 Hozzászólás
Blogok

Eladó Counter-Strike...
gringostar
kedd, március 27. (09:33)
0
[Counter-Strike:...
gringostar
vasárnap, március 25. (20:36)
0
SEGÍTSÉG CoD5-ben!!!
xyLoMETAzoL
csütörtök, március 8. (13:59)
0
Megjelent az Ipad 3
DerDer
csütörtök, március 8. (00:08)
0
Tovább a dicsőség...
DISconnected
vasárnap, február 26. (15:24)
0
BLOG RSS
Letöltések
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 15.3M
4.4
ALL
TeamSpeak 3 beta 26...
Kommunikáció | 13.2M
5.0
ALL
BECUP 2009 ADMIN...
Egyéb | 0.0M
4.2
ALL
Ventrilo 3.0.5
Kommunikáció | 3.2M
4.4
ALL
Teamspeak 2.0.33 upgrade...
Kommunikáció | 0.5M
4.6
ALL
Oldalfigyelő
1
12/03/27
ALL
1
Soon...
totalcs.hu
12/03/22
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 8
ALL
18
12/02/ 6
ALL
18
rFactor - Ligahírek
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
Simco rFactor 2...
totalracing.hu
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
18
12/02/ 2
ALL
totalgaming.hu
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: mohaa 3in1 | Forza | crysis wars | gta 3 | colin | cshun | steam account | randall | HEF | Kód | 2009-03 | cs1.6 | death | gta2 | phats | second life | frissítés | source tv | casino | MW3 | Doom3 | hunwel | spiryt | web-e | zolee | rágcsáló | megalakult | configs | TGF van | burnout | deus ex | farewell | NBK | directx 8.1 | jelszó | norbesz | dfg | total gaming | jelentkezés | lövöldözős | Garry\'s mod | drive | Szerkesztöség | SZERKESZTÕFELVÉTEL | tf2 figurák | spor | League Of legends | nazi zombies | neutraliZ | crysis warhead | készítette | 15 éves | lady gaga | cod american rush | reflx | Olvas | Olvassátok! | TF@ | cod map | map | felvétel | asdasd | dragon ball | mx518 | bannolás | rfactor 2 | republic | gtr2 | steam eladás | Flack | assaultcube | jcove | ctf | zászlórablás | zászló | gépek | durva | La Maffia | dirt 3 | patch v1.3 | mw 3 | 9987 | sq_- | kenyér | cybergen | team-gigabyte | rift | fatál | icl spring | icl9 | covboy | portal 2 | sponsor | 30p | OGC Hentes | gamer eger | movie maker | maker | fear | ricsi |
Szolgáltatások: TOTALSTUDIO | TOTALMAIL
Magyarország legegyedibb ligája: TotalGaming Electronic League
Impresszum | Moderálási szabályzat | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Iratkozz fel hírlevelünkre | Linkelj ránk!

2007-2012 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
A felhasználók által feltöltött tartalomért felelősséget nem vállalunk!
Honlapkészítés, tárhely, domain, banner, webdesign, grafika
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Modding Community Battlefield Series Steam Team Fortress Unreal Tournament Left 4 Dead Gangster Games Community Medal of Honor Series Racing Games Community Crysis Community
Service
csevegj, levelezz
Total Studio Total Mail
Network
280 online