Egyre nagyobb moviedömping van és bizony mindegyik olyan alkotás, amely megérdemel némi figylemet. Lassan véget ér a nyár és most érik be sok készítő munkájának gyümölcse. A jelenlegi movie főszereplői a svéd jAgrana csapat tagjai. Én szeretem a div1-mid vagy div2-es csapatok fragmoviejait. Van bennük valami, ami megfogja az ember szemét. Talán a kimunkáltság vagy az, hogy őszintén büszkék arra, amit elértek, minden arcoskodás nélkül. Az over 9000 is ezek közé tartozik. A movie elején az iP The Movie Vault zenéjét hallottam felcsendülni és egy pillanat elejéig már azt hittem, hogy a TF2 is felkerült a játéklistára, de sajnos nem. Ez még várat magára, valószínűleg abból adódóan, hogy nem annyira macsós és látványos mint egy Cod vagy CS film. A film rengeteg látványos fraget és szép effektet, valamint kimunkált vágást tartogat számunkra. Sajnos most sem tudunk tökéletességről beszélni, ami nem csupán a készítő hibája. Nekem sem lett volna türelmem ötödszörre felvenni ugyanazt a jelenetet, mert a Valve ott felejtette a Spy kezét, ami kétkezes zongoradarabokhoz sok, négykezeshez pedig kevés. Ezt már azót a javították a játékban, a frageket nézve viszont rontja az összképet. Zeneileg is el lett találva, nincsenek éles váltások. Az outro üde színfolt és ismét hallhattam a Switchbackket, amely az Alternate Attaxet híres CS 1.6 fragmovieját idézte az eszembe. Soundtrack:The Temper Trap - Science of Fear (Mitsubishi remix), Hollywood Undead - Undead, Celldweller - Switchback, Phil Collins - True Colors
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!