Akik jól ismerik a TF2-es osztályok bemutatkozó trailereit, azok a címből már tudják hogy a Demoman-ről lesz szó a cikkben, akik meg nem, hát, most már ők is tudják. Ebben a teamfortress.com-ról származó cikkben a fejlesztők az egyik legtöbbet változott szereplő, a Demoman megalkotásának folyamatát írják le, és többek közt azt is megtudhatjuk, hogy honnan jött a rajzfilmszerű grafika ötlete.
Az út, mialatt elérünk a végső kinézethez néha hosszú és kanyargós. Ez különösen igaz volt a Demoman esetére, és úgy gondoltuk hogy érdekes lenne végigmenni ezen a folyamaton, egy kis fényt derítve arra hogy hogyan jutottunk el a végső kinézetig. Még a foyamat elején, nemsokkal miután eldöntöttük, hogy a TF2-vel belefogunk egy új, stilizáltabb irányzatba, a grafika tekintetében lehetőségek egész tárházát nyitotta meg előttünk. Az egyik legelső (de annál rövidebb életű) ötlet ami fel lett dobva az volt hogy megpróbáljuk utánozni a gyurmafilmek kinézetét a játékunkban. Az öltet szerint megcsináljuk a világot mint egy miniatúr felállásban afféle gyurmafigurákkal, amiket agyagtömbökből animálunk és formálunk meg.
Egy gyors szett készült a koncepcióból hogy próbára tegyük az ötletet, de hamar ráébredtünk hogy habár a meseszerűség mint irányzat érdekes lenne, mégsem ad eleget néhány magasabb szintű elvárásunknak arról hogy milyen terméket is próbálunk majd nyújtani. Ennek ellenére a tovább akartuk vinni a koncepcióba a valódi anyagok megrajzolt utánzatait a játékban, és ez vezetett az inkább festményszerű kinézethez, ami végső fokon behajózta a játékot.
Ígyhát visszakerültünk a rajzasztalhoz arra törekedve hogy elsősorban úgy gondoljunk ezekre az osztályokra mint teljes szereplők történettel, külömböző személyiséggel, sőt nemzetiséggel. Rövid életrajzok lettek megírva hogy segítsenek a rajzolóknak úgy megtervezni a szereplőket, hogy amit elképzeltek passzoljon ezekkel a történetekkel. A Demoman-nél bár a mérges skót már egy ősrégi szabvány a médiában mi mégis úgy döntöttünk hogy ezt vesszük alapul. A rövid életrajz ez volt:
"Egy ádáz természet, minden bűböletében ami robbanékony, és egy szörnyű tervéért hogy megölje a Loch Ness-i szörnyet a hatéves Demoman nemkevesebbet fizetett, mint hogy igazi szülei helyett örökbefogadókhoz került. Később az orphans-i Crypt Gimnáziumban, Ullapool közelében a skót felföldön, a fiú bombakészítő tapasztalata drámaian növekedett. A jómodora és az ép szemgolyóinak száma azonban már kevésbé."
Ezt az életrajzot ugródeszkának haszálva, az állandó rajzólók közti találkozók és a csapat visszajelzései mellett számos koncepció készült:
A szereplők tervezése közben nagy hangsúlyt fektettünk arra hogy egyben az osztályok játék közbeni felismerhetősége is szerepet kapjon, és ahogy láthatod a fönti képeket, a Demoman körvonalai egyre jobban és jobban kivehetőbbek lettek. Az első néhány koncepció nem igazán különböztette meg őt a töbi osztálytól, de ahogyan finomítottunk rajta, a tekintélyesebb felsőtest formája segített hogy rögtön felismerhetővé tegyük.
Ezen a ponton a Demoman 3D modelljét kezdték elkészíteni, és mi már arra készültünk hogy továbbálljunk, de voltak páran akik még mindig úgy gondolták hogy a figura még nincs tejlesen helyben. Egy szűnni nem akaró érzés, ami talán onnan ered hogy a közhely alapul vétele talán túl általános. Talán kicsit túlságosan hasonlít a springfield-i gondnokhoz. Egy csavar kellett hogy érdekesebbé tegyük. Nem akartuk elveszteni a személyiségét, de úgy tűnt hogy kinézetre kell neki valami ami megtöri a klisét. Javasolták hogy legyen afrikai származású, és mi kapva kaptunk az ötleten.
Néhány változtatással az átfogó kinézetén máris a végső koncepcióhoz érkezünk, amit ma is láthattok mikor a játékkal játszotok:
Sajnos hibák voltak, vannak, és lesznek is benne, legnyagyobb bánatomra nem vagyok profi fordító, de ha valahol olyan hibát találtok, ami már egy két méteres nyárssal bökdösi a szemeteket akkor kommentezzetek róla, és kijavítom.
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!